...

Mitől jó egy csapat? - kiderül, amikor őrület van

Kategória: Tanácsadóknak | Cikk Gyors olvasása
MEGOSZTÁS

Gondolatok a lakástakarék őrület után a munkánkról...

 

 

Mint egy felbolydult méhkas, olyan hatása lehetett volna külső szemlélőként tegnap az irodának. A gyorsan törvényesített állami támogatás-megvonás miatt alig két napunk volt arra, hogy segítsünk mindazoknak (talán Neked is), akik még meg szerették volna kötni az LTP szerződésüket.

 

Valószínűleg a szakmában mindenki késő éjjelig dolgozott kedden, hiszen szerdától már nem lehetett ajánlatot felvenni.

 

Egy ilyen szerződés leadása még komoly utólagos papírmunkával, adminisztrációval jár. Emellett tesszük a dolgunkat más területen is, hiszen a folyamatban levő ügyleteket (hitelek, vállalkozói szerződések, befektetések) is csináljuk. 

 

Olyan szempontból nyugodtak voltunk, hogy eredetileg csütörtökig kaptunk határidőt a törvény hatálybalépéséig megmaradt 2 nap alatt felvett ajánlatok dokumentációjának leadására.

 

Én is úgy gondoltam, hogy szerdán elvégzem mindazt, amit hétfő-kedden lemondtam, este pedig összekészítem a leadandó szerződések adminisztrációs anyagát, és csütörtök reggel beviszem a központba.

 

Szerda délután 2-kor, épp hitel ügyben intéztük a hiánypótlást az egyik ügyfelemmel, amikor jött az e-mail, hogy a leadási határidő = azonnal, mert csütörtökön már egyetlen ajánlat sem fogadható be...

 

 

Mitől jó egy csapat? - kiderül, amikor őrület van

Mindig van megoldás, csak meg kell keresnünk...

 

 

Döbbentem ültem, mit tegyek. Fogalmam sem volt, hogyan oldom meg. Minden ajánlat otthon volt, én ügyfélnél, és indultam volna vidékre, mert még hárman is vártak..

 

Ha nem érek be időben, akkor cserben hagyom azokat, akik számítottak rám, és a két nap alatt el is jutottam hozzájuk. Nem volt választásom. Lemondtam újra mindent, irány haza, majd pedig az irodába.

 

Mint egy zsibongó hangyaboly, olyan volt az egész. Több órányi adminisztratív munkát próbáltunk elvégezni alig 2-3 óra alatt.

 

Hiszen azzal, hogy mi, a majd 200 fős hálózat tagjai, odaömlesztjük az Adminisztrációs munkatársaknak a szerződéseket, még nincs kész semmi. Ott kezdődik az ő munkájuk, ami további agyrém mennyiségű papírmunka.

 

Csak ha ők is kész vannak, akkor indulhatnak tovább a felvett ajánlatok a lakás-takarékpénztárakhoz, és még el is kell jutniuk oda...

 

 

Egy igazi csapatmunka volt!

 

 

Én is este 8 után végeztem csak az irodában. Sok-sok ügyfelemnek tudtam még segíteni a rendelkezésre álló alig 2 nap alatt. Dolgoztam napi 18 órát. Végül egyetlen ember maradt, akinek már nem tudtam megcsinálni, amit szeretett volna.

 

Számítottak rám, így meg kellett tennem értük, hogy az adminisztratív része is rendben legyen. A kolléganő pedig, aki fantasztikusan irányította és tartotta kézben az eseményeket, 23:59-kor postára adta az utolsó kupac ajánlatot is :). Sikerült!

 

Vége, egy fejezet lezárult... 

 

De nekem nem csak ez volt a legfontosabb az egészben, hanem az a tapasztalat, amivel gazdagabb lettem ezalatt a néhány óra alatt.

 

A napi taposó malomban gyakran vannak súrlódások. A leadott anyagok hiányosak, sok a probléma, a hálózat nem figyel és felületes. Az Adminisztráció küzd, néha dühös, néha nem érti a hálózatot. Előfordulnak értelmetlenül feszültséget keltő reakciók, csak mert már a 26. idegesítő esemény történt aznap valakivel...

 

De tegnap megmutatta a tényleges erejét az UFS csapata.

 

A tanácsadók egymásnak is segítettek. Az Adminisztráció munkatársai nyugodtan, sőt, kifejezetten kellemes hangulatban rohangáltak oda a hálózat tagjaihoz 1-1 lemaradt papír (amit nem nyomtattunk ki) vagy közvetítői aláírás miatt.

 

Nem volt hiszti, nem volt idegeskedés, nem volt lecseszés, pedig abban a diliházban könnyű volt hibázni.

 

Mindenki összedolgozott, mindenki segített valakinek, hogy készen legyünk és időben továbbításra kerüljenek az ajánlatok.

 

Egy emberként dolgozott az egész iroda azon, hogy SENKI ajánlata ne ragadjon benn amiatt, hogy egy 2 nap alatt keresztülvitt törvényen még rúgtak egyet, és az eredetileg adott határidőt megváltoztatták egy nappal rövidebbre az utolsó pillanatban...

 

A lehetetlent vitték véghez az UFS-nél a Lányok. Le a kalappal előttük! És nem csak az ember feletti munka miatt, hanem a hozzáállásuk miatt is.

 

Képesek voltak ebben a helyzetben a legnagyobb önuralmat tanúsítani. Biztosan bosszantó a sok hiányosság, ami a hálózat által leadott anyagoknál mindig van. Igen, nekem is lemarad időnként ez-az. Ilyenkor mégis kedvesen figyelmeztetnek és pótoljuk. 

 

De ugyanezt képesek voltak megtartani ebben az őrületben is, amitől mindenki jó érzéssel zárta a napot. Ez volt a legnagyobb érték, amit tegnap kaptunk, azt hiszem...

 

Szívesen dolgoznék veletek!

 

 

Mi köze a cégvezetésnek ahhoz, milyen a csapat?

 

 

Mitől jó egy csapat? - kiderül, amikor őrület van

Megfelelő attitűd, jó csapat - erre van szükség

 

 

Valljuk be, egy bróker cég nem tipikus munkahely. 

 

A cég működéséhez szükséges feladatok ellátáshoz alkalmazottak kellenek, a bevételt viszont a megbízási szerződéssel kapcsolódó, önálló vállalkozásokból álló hálózat végzi. Sok összezárt ego, egyéni érdekekkel. Utóbbiak ráadásul tulajdonképpen egymás konkurenciái...

 

Hogyan lesz ebből csapat? Úgy, ahogy az UFS vezetése csinálja :).

 

Nem árulom el a titkot részletesen, de abban biztos lehetsz, azt az érzést kapjuk, hogy a cégvezetés és az Adminisztráció értünk van, értünk dolgozik, mi vagyunk a fontosak - a hálózat...

 

 

Miért választottam az UFS-t?

 

 

Ez volt az egyik döntő szempont 2,5 évvel ezelőtt, amikor kerestem a céget, akihez szívesen csatlakoznék.

 

Ugyanis elegem lett abból, hogy csak egy lecserélhető kódszám legyek, pedig én (és a hálózat többi tagja) viszem a bevételt. Tele lett a hócipőm a jól hangzó, csodaszép ígéretekkel. Utáltam a teljesítménykényszert és azt, hogy megmondják, mit kell eladni, mert ennek semmi köze sem volt a valós ügyféligényekhez.

 

Meguntam, hogy igényfelmérésről, ügyfélkezelésről papoltak, de egyetlen dolog számított, hogy köss, mindenáron. Ha pedig ezt a nyomást vezetőként nem továbbítottam a munkatársaim felé, akkor nem voltam értékes a cégnek, hiába voltam eredményes

 

Azt akartam, hogy felnőtt, önálló vállalkozóként (22 éve az vagyok), annak is tekintsenek. Azt akartam, hogy a rajtam keresett pénzért cserébe, a kilátásba helyezett szankciók, büntetések helyett valós támogatást, és eszközöket kapjak a sikeres munkához.

 

Önállóságot akartam és lehetőségeket.

 

Vezetőként pedig esélyt arra, hogy egy fantasztikusan jó csapatot irányíthassak. Olyanokat, akik bíznak bennem, akik számítanak a támogatásomra, mert tudják, hogy jó vagyok abban, amit csinálok. Akik tudják, hogy akkor érzem magam sikeresnek, ha ők sikeressé válnak...

 

A tegnapi nap is bebizonyította, hogy a legjobb helyen vagyok. Pontosan azt kapom, amit kerestem :).

 

Tudod, mi a legjobb az egészben? Hogy azt csinálok, amit akarok. Azt a vállalkozást építem, amire vágytam, a saját értékrendem szerint, a saját tempómban. Hiszen egy irányba megyünk.

 

Megvalósíthatom mindazt, amit megálmodtam...

 

Mindezt úgy tehetem, hogy egy ilyen fantasztikus háttér van hozzá :). Egy cég, aki velünk van, és értünk is van. Aki tudja, hogy a jó hálózat mekkora érték, és az a célja, hogy ilyen értékesek is maradjunk...

 

 

Miért írtam most le mindezt?

 

 

Bár ez az írásom elsősorban a tanácsadóknak szól, ha "csak" visszatérő olvasómként olvastad, talán akkor is találtál benne olyasmit, ami elgondolkoztatott. Hiszen Te is dolgozol valahol - vezetőként, beosztottként vagy vállalkozóként.

 

 

Mitől jó egy csapat? - kiderül, amikor őrület van

Te jó helyen vagy?

 

 

Te vajon mit érzel akkor, ha a munkahelyedről (vállalkozásodról) van szó? Ezt kapod / adod?

 

Emellett Neked ügyfélként sem mindegy, hogy a személyes tanácsadód milyen körülmények között végzi a munkáját. Egy jó cég, egy kiváló mentor, egy folyamatos képzési rendszer fejleszti, támogatja. Ettől lesz profi szakmailag, és pozitív hatással van az emberi értékeire is.

 

Ezáltal Te a legjobb kezekbe kerülsz :). Emberi értékekben gazdag, kiegyensúlyozott, profi pénzügyi tanácsadó segít majd elérni a céljaidat, megoldani a problémáidat.

 

Amennyiben van olyan ismerősöd, aki szívesen kipróbálná magát ezen a területen vagy épp váltana, küldd el neki ezt a cikket, hátha van kedve egy beszélgetéshez...

 

Te pedig, aki tanácsadóként dolgozol a szakmában, ezt kapod? Megbecsülnek, segítenek, támogatnak? Megmutathatod, mennyire értékes vagy? Van lehetőséged a fejlődésre és az önmegvalósításra?

 

Ha a válaszod "igen", akkor gratulálok, a legjobb helyen vagy, becsüld meg és adj bele apait-anyait, mert megérdemlik :)

 

Amennyiben azonban a válaszod "nem", akkor talán eljött az ideje a váltásnak. Hiszen látod, van olyan cég, ahol a dolgok így működnek. Ahol a közös programok, a közös célok, a támogatás, az eszközök egységgé tudnak kovácsolni egy ellentétes érdekeltségű emberekből álló halmazt is...

 

Ha pedig épp keresed a helyed, akkor tegyél egy próbát velünk. Hiszen emellé a háttér mellé még megkapod az Etikuspénzügyek.hu által kínált extrákat is :).

 

Egy negatív eseményből, számomra egy hasznos, pozitív tapasztalat lett. Egy olyan élmény, ami azt hiszem, örökre megmarad bennem.

 

Ha azt szeretnéd, hogy végre Te is így érezd Magad, hogy azt mondhasd a "legjobb helyen vagyok!", akkor hívj fel és beszélgessünk. Egy fél órát megér, hogy esélyt adj a lehetőségeidnek és a Benned rejlő profinak (akkor is, ha kezdő vagy még)...

 

Szívesen dolgoznék veletek!

 

Van FUNDAMENTÁS tanácsadó ismerősöd, aki épp most keresi a helyét? Küldd el neki ezt a cikket! Hálás lesz érte:)

 

 

 

Dönts tudatosan és erősödj meg pénzügyileg!

Móni

 

(Szerző és képek: Czirákiné Kocsis Mónika- minden jog fenntartva)

 

 

Ezek is segítenek a döntésedben:

 

Hogyan találd meg a saját utadat?

 

Lenyom vagy felemel a főnököd?

 

Hogyan keress annyit, amennyit akarsz?

 

Vissza

Címkék : pénzügyi tanácsadói karrier, pénzügyi tanácsadó, profi pénzügyi tanácsadó, legjobb munka, dolgozz velünk

Hozzászólások :

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Oszd Meg a Cikket :


Szerző

Czirákiné Kocsis Mónika

Írásaimban megmutatom a főbb buktatókat, összegyűjtöm a szempontokat, összehasonlításokat és kalkulációkat készítek a pénzügyi döntéseid megkönnyítésére, a megfelelő tanácsadó kiválasztására. Naprakész információkat találsz napi pénzügyeidhez. Segítek akkor is, ha pénzügyi tanácsadó vagy, hogy szakmailag felkészültebben, valóban ügyfélérdekből tárgyalhass, és valós segítővé válhass, mert érdemes, széles piaci ismeretekkel, megfelelő szakértelemmel, etikusan dolgozni. Ha független pénzügyi tanácsadóra van szükséged a pénzügyi problémád megoldásához, vagy szívesen lennél a munkatársunk, hívj fel :)

Kapcsolódó cikkeink:

 

Úgy gondolod Te is, hogy hozzáértő és etikus független pénzügyi tanácsadókra van szükség? Fontosnak tartod Te is a pénzügyi tudatosságot? Segíts nekünk, hogy minél több emberhez jusson el blogunk, és kattints a "Tetszik az oldal" gombra :)

 

Örömmel tölt el, ha elég értékesnek találod írásaimat vagy az általam készített képeket, infografikákat és grafikonokat, hogy felhasználd. Forrásmegjelöléssel linkelve az oldalamat, szabadon teheted. Sokat dolgozom azzal, hogy a legjobbat adjam Neked, ezért kérlek, becsüld meg ezzel azt, amit kapsz blogbejegyzéseim által. Minden más felhasználása az oldalon található tartalmaknak szerzői jogokat sért. Köszönettel, Cziráki Móni, szerző, Etikuspénzügyek.hu.

 

 

Még több értékes információt szeretnél? Kérd a Heti PénzTippet, melyben hetente küldök hasznos ötleteket, szempontokat, híreket a mindennapi pénzügyeidhez. KATTINTS!

 

Kérem a Heti PénzTippet!

 

Jól jönne néhány konkrét válasz a kérdéseidre? Eltűnt a pénzügyi tanácsadód? Belebonyolódtál a pénzügyi termékek útvesztőjébe? Csak írj vagy hívj, és beszélgessünk arról, ami Neked fontos pénzügyeidben. Apró betűk nélkül...

 

Visszahívást kérek!

 

Magad vennéd a kezedbe a pénzügyeidet, hogy elérhesd az anyagi biztonságot vagy akár a pénzügyi szabadságot? Szívesen tanulnál, fejlődnél ennek érdekében? Megnyitottuk az Érted a Pénzed - Pénzügyi tudatosság Akadémiát!

 

Akadémia előfizetés

 

Szívesen kötöd saját magad a biztosításaidat? Használd utasbiztosítás, lakásbiztosítás, KGFB és CASCO biztosítás megkötéséhez kalkulátorunkat! Miért előnyösebb ez számodra, mint más internetes alkuszok felületei? Mert azonnali, korrekt ajánlatösszehasonlítást kapsz. Probléma esetén pedig ügyfélszolgáltaunk és mi magunk segítünk megoldani azt - legyen szó ügyintézésről, káreseményről, változtatásokról. Itt kezdd!:

 

KALKULÁTOR és Biztosításkötés

 

 

Etikuspénzügyek.hu ügyfélelégedettségi felmérés

 

Az Etikuspénzügyek.hu blogon, amely 2017.január 6-án indult, 2020. május 10-ig az 

oldalmegtekintések száma 521.599

volt, ami naponta 400-500 oldal olvasót jelent. Szükséged van ránk Neked is :)?

 

Jól jönne a segítséged, Móni!

 

Lakásbiztosítás ajánlatot kérek

 

Két szívmelengető köszönet:

 

Köszönjük Cziráki Móni hiteltanácsadónak

Köszönet Cziráki Móninak

 

Elismerő szavak:

 

Oberfrank Zoltán ajánlása Cziráki Móni

 

 

"Mónikát lelkiismeretes és sikerorientált pénzügyi szakembernek és vezetőnek ismertem meg. Olyan ember aki komoly háttérismerettel és emberközpontú szemlélettel felvértezve támogatja kollégáit, ügyfeleit." (Jacsó László, Etyek - coach, tréner)

 

Ügyfeleim ezt mondják rólam - vélemények:

 

 

Tanácsadót választok

 

Kedvet kaptál ahhoz, hogy kipróbáld Magad pénzügyi tanácsadóként? Szakmabeli vagy és szeretnél kiteljesedni? Támogatásra vagy épp önállóságra vágysz? Beszélgessünk!

 

Szívesen dolgoznék veletek!

 

VÁLLALKOZÁSA VAN, CÉGVEZETŐ? Időt spórolok, hogy olyan dolgokkal foglalkozhasson, amik előre viszik...

 

vállalkozásod pénzügyeinek összehangolása

 

Kitöltöm a kérdőívet!

 

Média megjelenések:

 

Meglepetésben megjelent cikk - Cziráki Móni pénzügyi szakértőMEGLEPETÉS női magazin - 40 évesen nyugdíjba vonulni? - Papp Noémi cikkében szakértői közreműködés

 

PénzÜgyesek az RTL Klubon - Cziráki Móni pénzügyi szakértőRTL KLUB - PénzÜgyesek vetélkedő - szakértő tanácsadói közreműködés, a feladatok kitalálása és összeállítása, valamint részvétel a zsűriben

 

Cziráki Móni ATV Híradóban Somos AndrássalATV Híradóban Somos Andrással pénzügyi szakértőként arról, mi a következménye a karácsonyra felvett személyi kölcsönöknek

 

Interjú velem a pénzügyi tanácsadók munkájáról Interjút készítettek velem a pénzügyi tanácsadók munkájáról, elveimről és a NOK-ról A feltett kérdésekre adott válaszaimat a bdpst24.hu oldalán olvashatod.

 

Cziráki Móni küldetéseInterjúra hívott az Üzletem.hu oldal. Karrierről, szakmai kihívásokról, elvekről, tervekről beszélgettünk. Hiszen megtaláltam a küldetést, ami megállíthatatlanul hajt előre. Itt olvashatod

 

 

SEM IDŐD, SEM ENERGIÁD pénzügyi termékekkel, biztosításokkal foglalkozni? Eltűnt a pénzügyi tanácsadód, vagy meguntad, hogy már a sokadik hív fel, mostantól majd ő lesz az? Nincs pénzed, de szeretnéd, ha idővel lenne biztonságot adó megtakarításod? Van pénzed, de nem tudod, hogyan gyarapítsd okosan?

 

KÉRJ SZAKÉRTŐI SEGÍTSÉGET ! Független pénzügyi tanácsadás, ami Rólad szól - apró betűk nélkül...

 

VAGY TANULJ és fejlődj saját időbeosztásod és tempód szerint! Ezt kínálja a pénzügyi tudatosság akadémiánk!

 

INFORMÁCIÓT KERESEL PÉNZÜGYI TERMÉKEKKEL KAPCSOLATBAN? KATTINTS ÉS TALÁLD MEG ÚJ WEBOLDALAMON!

 

pénzügyek okosan - okos pénzügyek

Privát bankár - értékpapírszámla

állampapírok

unit-linked életbiztosítások

Egyéb megtakarítások

Egyéb befektetések

Nyugdíjbiztosítás

Önkéntes nyugdíjpénztár

NYESZ

Biztosítások gyermekeknek

Megtakarítások gyermekeknek

adómentes juttatás, költségoptimalizálás

Vállalkozói vagyonbiztosítások

Vállalkozói és szakmai felelősségbiztosítások

Lakás és jelzáloghitelek

Lakástakarékpénztár

CSOK

Nemzeti Otthonteremtő Közösség

Kockázati életbiztosítás

Balesetbiztosítás

Lakásbiztosítás

Társasházbiztosítások

Magán egészségbiztosítások

Pénzügyi tanácsadás Cziráki Móni

 

Kérem a Heti PénzTippet!

 

Jól jönne a segítséged, Móni!

 

MIUTÁN FELIRATKOZTÁL KATTINTS A KÉPRE ÉS KÜLDD EL, MIRŐL OLVASNÁL SZÍVESEN!

 

miről olvasnál szívesen

 

Címkék

Friss Hírek