Cafetéria 2017 - Hogyan hozhatod ki belőle a legtöbbet?

Kategória: Vállalkozóknak | Cikk Gyors olvasása
MEGOSZTÁS

2017-től jelentős változások jöttek, amik kihatnak a vállalkozásodra 2018-ban is

 

 

A minimálbér 15%-kal, a garantált bérminimum 25%-kal emelkedett, de ez még önmagában nem jelenti az emelések végét, 2018-ban további béremelés várható. Emellett egyértelműen látszik már, hogy ezeknek hatása lesz a magasabb fizetési sávba tartozó dolgozók fizetésére, legalább a bruttó 200.000 - 250.000 Ft körüli sávig. 

 
Vagyis a cégek nagy részének legalább 15-25%-kal többet kell ezentúl béremelésre szánnia. Te tudod már, hogyan találod meg ennek a forrását?
Cafetéria 2017 - Hogyan hozhatod ki belőle a legtöbbet?

 

 

Videómban megmutatom Neked, hogyan használd fel a Cafetériát vállalkozásodban a béremelés miatti költségnövekedéshez szükséges anyagi források minimalizálására úgy, hogy közben maximálisan odafigyelsz munkavállalóid elégedettségének megtartására is. Ugyanis a nehézség ebben van, hogy mindkettőt egyszerre valósítsd meg.

 

Akkor is hasznos segítséget ad Neked mindez, ha nincs Cafetéria rendszered és nem is tervezed bevezetni. A juttatások, többek között az adómentes juttatások egyénre szabhatóan adhatók. Versenyelőnyt teremtenek Számodra, valamint kombinálva a munkatársaid és saját céljaidat is a vállalkozásoddal kapcsolatos terveiddel, anyagi hasznot termel Neked. Vagyis egyszerre jár gazdasági haszonnal, munkavállalói elégedettséggel és megkímél a veszteségektől, segít a költségeid optimalizálásában és az adócsökkentésben.

 

Hogyan érheted el mindezt? Ebben fogok segíteni Neked, ami pénzt hoz vállalkozásodnak! Szeretnéd tudni, hogyan? Nézd meg videómat arról, miért is érdemes élned ezzel a lehetőséggel, amely támpontokat ad ahhoz, miért érdemes ebből a szempontból megvizsgálnod vállalkozói pénzügyeidet!

Cafetéria 2017 - Hogyan hozhatod ki belőle a legtöbbet?

 

Díjtalanul letölthető információs anyagok és videó oktatóanyag

 
A videó mellé letölthetsz még több kiegészítő anyagot is, így összességében minden információ benne lesz a Cafetériáról és arról, hogy mit kell tenned ahhoz, hogy ne tehetetlen vesztesként éld meg a 2017-es többletkiadásokat.

Kérdésed van? Hívj: +36 30 565 5402

 

   Kattints és szerezd meg a tudást díjtalanul!  

 

Mivel 2018-ban drasztikus változás nem várható a juttatások rendszerében, az elv, amit a letöltésekkel elsajátíthatsz, ugyanúgy aktuális. Érdemes most is regisztrálnod rá.

 

Amennyiben az adómentes juttatásokkal és a vállalkozás biztosításaival, pénzügyeivel kapcsolatosan keresel valamilyen konkrét információt, akkor nézd meg új weboldalamat, ahol biztosan megtalálod. Itt a blogon pedig olvasd el további gondolatébresztő cikkeimet is.

 

Dönts tudatosan és erősödj meg pénzügyileg! Okos pénzügyek okos vállalkozóknak...

Móni

 

Ugye tisztességes ajánlat? Kattints és szerezd meg a tudást díjtalanul!

Vissza

Címkék : Cafetéria 2017, vállalkozás, adócsökkentés, költségcsökkentés, költség optimalizálás, juttatások, munkavállalói elégedettség, ingyenes, díjtalanul letölthető, koltsegoptimalizalas, adómentes juttatás, vállalkozói pénzügyek, okos pénzügyek, pénzügyek okosan, pénzügyi tervezés, Cafetéria 2018

Hozzászólások :

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Oszd Meg a Cikket :


Szerző

Czirákiné Kocsis Mónika

Írásaimban megmutatom a főbb buktatókat, összegyűjtöm a szempontokat, összehasonlításokat és kalkulációkat készítek a pénzügyi döntéseid megkönnyítésére, a megfelelő tanácsadó kiválasztására. Naprakész információkat találsz napi pénzügyeidhez. Segítek akkor is, ha pénzügyi tanácsadó vagy, hogy szakmailag felkészültebben, valóban ügyfélérdekből tárgyalhass, és valós segítővé válhass, mert érdemes, széles piaci ismeretekkel, megfelelő szakértelemmel, etikusan dolgozni. Ha független pénzügyi tanácsadóra van szükséged a pénzügyi problémád megoldásához, vagy szívesen lennél a munkatársunk, hívj fel :)

Kapcsolódó cikkeink:

 

Úgy gondolod Te is, hogy hozzáértő és etikus független pénzügyi tanácsadókra van szükség? Fontosnak tartod Te is a pénzügyi tudatosságot? Segíts nekünk, hogy minél több emberhez jusson el blogunk, és kattints a "Tetszik az oldal" gombra :)

 

 

Örömmel tölt el, ha elég értékesnek találod írásaimat vagy az általam készített képeket, infografikákat és grafikonokat, hogy felhasználd. Forrásmegjelöléssel linkelve az oldalamat, szabadon teheted. Sokat dolgozom azzal, hogy a legjobbat adjam Neked, ezért kérlek, becsüld meg ezzel azt, amit kapsz blogbejegyzéseim által. Minden más felhasználása az oldalon található tartalmaknak szerzői jogokat sért. Köszönettel, Cziráki Móni, szerző, Etikuspénzügyek.hu.

 

 

Még több értékes információt szeretnél? Kérd a Heti PénzTippet, melyben hetente küldök hasznos ötleteket, szempontokat, híreket a mindennapi pénzügyeidhez. KATTINTS!

 

Kérem a Heti PénzTippet!

 

Jól jönne néhány konkrét válasz a kérdéseidre? Eltűnt a pénzügyi tanácsadód? Belebonyolódtál a pénzügyi termékek útvesztőjébe? Csak írj vagy hívj, és beszélgessünk arról, ami Neked fontos pénzügyeidben. Apró betűk nélkül...

 

Visszahívást kérek!

 

Etikuspénzügyek.hu ügyfélelégedettségi felmérés

 

Az Etikuspénzügyek.hu blogon, amely 2017.január 6-án indult, 2020. május 10-ig az 

oldalmegtekintések száma 521.599

volt, ami naponta 400-500 oldal olvasót jelent. Szükséged van ránk Neked is :)?

 

Jól jönne a segítséged, Móni!

 

HITELKALKULÁTOR

 

Lakásbiztosítás ajánlatot kérek

 

KGFB / CASCO ajánlatot kérek

 

Két szívmelengető köszönet:

 

Köszönjük Cziráki Móni hiteltanácsadónak

Köszönet Cziráki Móninak

 

Elismerő szavak:

 

Oberfrank Zoltán ajánlása Cziráki Móni

 

 

"Mónikát lelkiismeretes és sikerorientált pénzügyi szakembernek és vezetőnek ismertem meg. Olyan ember aki komoly háttérismerettel és emberközpontú szemlélettel felvértezve támogatja kollégáit, ügyfeleit." (Jacsó László, Etyek - coach, tréner)

 

Ügyfeleim ezt mondják rólam - vélemények:

 

Mindig naprakész, a legfontosabbat, a részletekben megbújó kockázatokat is ismeri. Ha projekten dolgozol, elnyűhetetlen munkabírása van, kreatív, és sosem hagy cserben! :)

Közzétette: Somos András – 2017. november 5., vasárnap

 

Móni az első olyan pénzügyi szakember, aki elnyerte a bizalmamat. Babaváró hitellel kapcsolatban sürgős segítségre volt...

Közzétette: Zima Kati – 2020. január 15., szerda

 

Móni nagyon megbízható, határozott, segítőkész, célratörő. Időt, energiát nem sajnálja, hogy a legmegfelelőbb megoldást megtalálja. Szívből ajánlom!

Közzétette: Lehóczky-Koncz Krisztina – 2020. január 7., kedd

 

Móni már az első pillanatban elnyerte a bizalmam! Közvetlen, laza, nagyon segítőkész, kedves és olyan érzésem volt...

Közzétette: Király Enikő – 2020. szeptember 17., csütörtök

 

 

Móni tényleg más, mint akit ismertem vagy hallottam. Ha valóban független és a kisbetűs részeket is elmondó, felkészült...

Közzétette: Judit Turbéky – 2021. március 15., hétfő

 

Nagyon hálásak vagyunk Móninak.Mikor már majdnem feladtuk ő a munkájával,kitartásával elérte a célt.Sikerrel jártunk.Csak ajánlani tudom.

Közzétette: Barcza-Fullér Kata – 2020. június 17., szerda

 

Köszönöm, hogy helyettem is előre gondolkodsz a pénzügyeimmel kapcsolatban! Mindig napra kész és felkészült vagy és...

Közzétette: Gál Izóra – 2017. november 4., szombat

 

További véleményeket ügyfeleinktől és szakmabeliektől itt és itt olvashatsz rólunk, értékelést pedig a Google keresők számára itt adhatsz a képre kattintva:

Etikuspénzügyek.hu értékelése

 

Tanácsadót választok

 

Kedvet kaptál ahhoz, hogy kipróbáld Magad pénzügyi tanácsadóként? Szakmabeli vagy és szeretnél kiteljesedni? Támogatásra vagy épp önállóságra vágysz? Beszélgessünk!

 

 

Szívesen dolgoznék veletek!

 

VÁLLALKOZÁSA VAN, CÉGVEZETŐ? Időt spórolok, hogy olyan dolgokkal foglalkozhasson, amik előre viszik...

 

vállalkozásod pénzügyeinek összehangolása

 

Kitöltöm a kérdőívet!

 

Média megjelenések:

 

Meglepetésben megjelent cikk - Cziráki Móni pénzügyi szakértőMEGLEPETÉS női magazin - 40 évesen nyugdíjba vonulni? - Papp Noémi cikkében szakértői közreműködés

 

PénzÜgyesek az RTL Klubon - Cziráki Móni pénzügyi szakértőRTL KLUB - PénzÜgyesek vetélkedő - szakértő tanácsadói közreműködés, a feladatok kitalálása és összeállítása, valamint részvétel a zsűriben

 

Cziráki Móni ATV Híradóban Somos AndrássalATV Híradóban Somos Andrással pénzügyi szakértőként arról, mi a következménye a karácsonyra felvett személyi kölcsönöknek

 

Interjú velem a pénzügyi tanácsadók munkájáról Interjút készítettek velem a pénzügyi tanácsadók munkájáról, elveimről és a NOK-ról A feltett kérdésekre adott válaszaimat a bdpst24.hu oldalán olvashatod.

 

Cziráki Móni küldetéseInterjúra hívott az Üzletem.hu oldal. Karrierről, szakmai kihívásokról, elvekről, tervekről beszélgettünk. Hiszen megtaláltam a küldetést, ami megállíthatatlanul hajt előre. Itt olvashatod

 

 

SEM IDŐD, SEM ENERGIÁD pénzügyi termékekkel, biztosításokkal foglalkozni? Eltűnt a pénzügyi tanácsadód, vagy meguntad, hogy már a sokadik hív fel, mostantól majd ő lesz az? Nincs pénzed, de szeretnéd, ha idővel lenne biztonságot adó megtakarításod? Van pénzed, de nem tudod, hogyan gyarapítsd okosan?

 

KÉRJ SZAKÉRTŐI SEGÍTSÉGET ! Független pénzügyi tanácsadás, ami Rólad szól - apró betűk nélkül...

 

INFORMÁCIÓT KERESEL PÉNZÜGYI TERMÉKEKKEL KAPCSOLATBAN? KATTINTS ÉS TALÁLD MEG ÚJ WEBOLDALAMON!

 

pénzügyek okosan - okos pénzügyek

Privát bankár - értékpapírszámla

állampapírok

unit-linked életbiztosítások

Egyéb megtakarítások

Egyéb befektetések

Nyugdíjbiztosítás

Önkéntes nyugdíjpénztár

NYESZ

Biztosítások gyermekeknek

Megtakarítások gyermekeknek

adómentes juttatás, költségoptimalizálás

Vállalkozói vagyonbiztosítások

Vállalkozói és szakmai felelősségbiztosítások

Lakás és jelzáloghitelek

Lakástakarékpénztár

CSOK

Nemzeti Otthonteremtő Közösség

Kockázati életbiztosítás

Balesetbiztosítás

Lakásbiztosítás

Társasházbiztosítások

Magán egészségbiztosítások

Pénzügyi tanácsadás Cziráki Móni

 

Kérem a Heti PénzTippet!

 

Jól jönne a segítséged, Móni!

 

MIUTÁN FELIRATKOZTÁL KATTINTS A KÉPRE ÉS KÜLDD EL, MIRŐL OLVASNÁL SZÍVESEN!

 

miről olvasnál szívesen

 

Címkék

Friss Hírek