...

Hogyan lesz mégis nyugdíjad, ha nem tudsz félretenni? 1.rész

Kategória: Nyugdíj | Cikk Gyors olvasása
MEGOSZTÁS

Nyugdíj, nyugdíj, nyugdíj - meg sem érem én azt!

 

 

Na igen, sokszor hallottam már ezt. Aztán ezzel a felkiáltással a kérdés lezárva, és nem is kell tenni semmit, igaz? Gyakran hallom azt is, hogy "nyugdíj - az nekem úgy sem lesz", meg azt is, hogy "ugyan már, messze van az még".

 

Hmmm. Ha ez így igaz, 20-25 év múlva igen sok dolga lesz a rendőrségnek. Ugyanis, akik a tervük ellenére mégiscsak elérik a 65-70 éves életkort, azok talán nap, mint nap a Dunába ugrálnak majd. Esetleg a vállalatok külön keretszerződést kötnek a munkában meghaltak elszállítására. Vagy mégsem?

 

Tudom, morbid, és bocs a szarkazmusomért. De tényleg elszomorít időnként az, ahogy az üzleti beszélgetéseken reagálnak néhányan a nyugdíjkérdésre, és az, amit a közösségi oldalakon reagáló kommentekben látok ennek kapcsán.

 

Ugyanakkor örömmel tapasztalom, hogy a 30-35 éves korosztálynak egyre inkább fontos az öngondoskodás. Csak nem nagyon tudják, hogy merre induljanak, mit tegyenek, hogy rendben legyenek anyagilag is időskorukban.

 

Ehhez adok most Neked támpontokat, ebben a blogbejegyzésemben. Hasznos lesz, ha Te is 30-as vagy, sőt, ha huszonévesen, vagy akár negyvenen túliként olvasod. Elsősorban azért, mert rengeteg félinformációt találhatsz ebben a témában kutakodva.

 

Úgyhogy, most szeretném megmutatni Neked a lényeget.

 

Itt az első részben arról lesz szó, mikor érdemes elkezdened a nyugdíjcélú megtakarítást, és arról, hogyan válhatsz képessé a 7 lépéses módszerrel a pénzügyi tudatosságod erősítésére, és a megfelelő összeg megtakarítására akkor is, ha úgy érzed nem fér bele.

 

A második részben a nyugdíjbiztosításokat vesszük górcső alá. Valóban annyira gáz a termék? Mi az igazság a nyugdíjbiztosításokkal kapcsolatos ellenérvekben? Érdemes nyugdíjbiztosítást kötnöd, vagy inkább kerüld el? Megmutatom azt is, mekkora a különbség az elérhető eredmények között :)

 

A harmadik részben pedig a NYESZ számlákat és az Önkéntes Nyugdíjpénztárakat vizsgáljuk. Ezekkel mellett és ellen is olvashatsz rengeteg érvet. Vajon mi az igazság a nyugdíjmegtakarításokkal kapcsolatban?

 

Tudom, hogy elég nehéz eligazodni a pénzügyi termékek, és szabályok útvesztőjében. Abszolút megértelek.

 

Ez a mi feladatunk. Segíteni Téged a megértésben, az ismeretek feldolgozásában, és a tudatosan jó pénzügyi döntés meghozatalában. Például az anyagi függetlenségedhez és/vagy az időskori anyagi biztonságodhoz vezető úton.

 

Kattints, és vágj bele Velünk a pénzügyi tervezésbe :)

 

Jól jönne a segítségetek, Móni!

 

 

Mikor kezdj megtakarítani a nyugdíjadra (vagy bármi másra)? - MOST!

 

 

Hogyan lesz mégis nyugdíjad, ha nem tudsz félretenni? 1.rész

 

 

Mielőtt belemélyednénk abba, hogy helyére tegyük a nyugdíjmegtakarítási megoldások, vagyis a hozzájuk kapcsolódó pénzügyi termékek - nyugdíjbiztosítás, NYESZ, önkéntes nyugdíjpénztár - kapcsán terjedő tévhiteket, beszéljünk kicsit arról, mikor is érdemes elkezdened a megtakarítást.

 

Nemcsak a nyugdíjcélú megtakarításokra gondolok, hanem bármilyen távlati tervedre, amihez pénz kell. Beszéljünk egy kicsit a pénzügyi tudatosságról!

 

Már hallom is a szokásos érveket, melyek úgy kezdődnek, hogy "miből?", meg úgy, hogy "úgysem érem azt meg", sőt, úgy, hogy "ráérek majd úgy negyven körül". Valójában ez szinte teljesen természetes, hogy így gondolod. A többség így gondolja.

 

 

De biztosan az időskorára elszegényedő többséghez akarsz majd TE is tartozni?

 

 

Szerintem, ha ezt jobban átgondolod, akkor tuti nem ez a célod :). Csak valahogy olyan távolinak és megfoghatatlannak tűnik az egész, igaz?

 

Igyekszem tehát most közelebb hozni Neked...

 

Nézzük a lehetséges mai problémáidat - persze csak tippelek, de ezek valamelyike jó eséllyel köztük lehet:

 

  • Hitelcsapdában vagy, és nem látod a kiutat. De az is lehet, hogy "csak" épp halálra dolgozod magad, hogy fizetni tudjátok a túlvállalt hiteltörlesztőt.

     
  • Az COVID-19 vírus miatti vészhelyzet megfosztott a jövedelmed egy részétől, és fogalmad sincs hogyan oldod meg - miből fedezed a kiadásaitokat, hogyan "add el" a családodnak, hogy fogják vissza magukat (valljuk be, ha máshoz voltak szokva, ez nem lesz könnyű).

     
  • Lebetegedtél Te vagy valamelyik szeretted, vagy baleset törént, és felborult a családi költségvetés a kieső kereset, meg a többletköltségek miatt.

     
  • Itt a home office, ami bizonyos szempontból kényelmes, ugyanakkor az egész nap zsibongó gyerekek, a velük való tanulás, felemészti az energiáidat, így nem tudsz megfelelően teljesíteni, vagyis csökken a jövedelmed.

     
  • Vírus ide vagy oda, eddig sem kerestél sokat, minden fillért be kell osztanod, hogy megélj, vagy jusson egy kis extrára is a mindennapokban saját magadnak, és szeretteidnek.

     
  • Idős, beteg szüleidért aggódsz, mert most nem tudod a megszokott módon támogatni őket.

     
  • Tele vagy célokkal: új autó, új ház, új TV, vállalkozás - hogyan valósítsd meg? Csak az újabb és újabb projektek lebegnek a szemed előtt.

     
  • Iskolaválasztás előtt állnak a gyerekek. Mi a jó nekik, milyen szakmát válasszanak? Kell a diploma vagy sem? Mennyibe fog kerülni a továbbtanulásuk?

     
  • Elromlott az autó. Megcsináltasd vagy vegyél másikat? Ha veszel, újat vagy használtat, készpénzért vagy hitelre?

     
  • Kinőttétek a lakást, vagy épp szebb és kényelmesebb otthont szeretnél. Keresed az "igazit" vagy a megfizethetőt - hitelfelvétel, ügyvéd, illeték, bürokrácia, őrület...

 

 

Ezek mellett egyszerűen eltörpülnek a jövő LEHETSÉGES problémái - elszegényedés, holtig tartó munka, időskori jóllét vagyis a távoli jövő anyagi gondjainak kérdése.

 

Megértem, hiszen messze van, rengeteg idő van még addig, majd megoldod ezt is, ahogy minden mást.

 

Azonban 50+ korúként engedd meg, hogy mondjak Neked valamit. Nincs már rengeteg idő! 20-30 évesen sem.

 

Közhely, de igaz (már tudom): rohan az idő.

 

Éled a mindennapjaid, rohansz ide-oda, megoldod az aktuális problémákat. Aztán egyszer csak azt veszed észre, hogy ott van előtted. Már fél évszázados lettél, kezdhetsz kapkodni...

 

Ha Te is ez a korosztály vagy már, akkor most egyetértően bólogatsz, biztos vagyok benne. 30-as éveimben még én is azt hittem, hogy miénk a világ, és sose halunk meg :).

 

A saját gyermekeimet is tanítom még leküzdeni azt a rossz szokást, ami sajnos nagyon is jellemző az átlagos magyar családokra. Vagyis azt, hogy ne költsék el a teljes bevételüket

 

Az MNB egy 2017-es publikációjában megmutatja az első hazai vagyonfelmérés adatait. Ebből az látszik, hogy a magyar családok 84,2% birtokol ingatlant. A háztartások vagyonát tekintve háromszor annyi a reáleszközeink (autó, ingatlan, föld, gépek, stb.) értéke, mint a pénzügyi eszközöké. 

 

A pénzügyi eszközökön belül leginkább készpénzt és bankbetétet, valamint részvényeket és részedéseket tartunk. De azon is érdemes elgondolkodni, hogy míg a háztartások 80%-ának van bankbetétje, addig értékpapírokkal ennek csak a tizede rendelkezik.

 

A nyugdíjcélú megtakarítások aránya a pénzügyi eszközeinken belül mindössze 10% volt a felmérés idején.

 

Ezzel szemben a háztartások 38%-ának van valamilyen hitele, ami elsősorban a 36-45 éves korcsoportban jellemző (kitágítva a kört: a 18-55 éveseknél a legmagasabb).

 

Miért annyira fontosak ezek a számok?

 

Az Állami Számvevőszék 2020-as összefoglalójában azt írja, hogy 

 

 

egy háztartás (te, mint egyén) akkor vagy pénzügyileg sérülékenynek tekinthető, ha likvid (azonnal pénzzé tehető) pénzügyi vagyonod kevesebb, mint a havi nemzeti jövedelmi szegénységi küszöb értékének háromszorosa.

 

 

2019-ben a KSH adatsora alapján ez az érték éves szinten 1.119.752 Ft volt. Nos, a Te családod melyik csoportba tartozik?

 

2018-as OECD felmérésre hivatkozva, a jövedelme és pénzügyi vagyona alapján a magyarok mintegy 17%-a sorolható a pénzügyileg sérülékenyek közé.

 

A magyar háztartások átlagos nettó megtakarítási rátája (a nettó jövedelmük százalékában kifejezve) 6,9% volt, míg az adósság 42%. A szegénységi arány az egyszemélyes háztartásokban 12,3%, míg a gyermekes háztartásokban hánykereső és hány gyermek van, 11,4% - 21,6%...

 

Vagyis, amikor azt mondod, hogy huszonévesen "Neked még élned kell", akkor pont azt az értékes időszakot vesztegeted el, amikor még sok pénzt tudnál félretenni. Hiszen a fiatalok többsége még otthon lakik, bár dolgozik. Saját családjuk még nincs, kötelezettségek alig. Kevesebből is többet lehet félretenni. 

 

Emlékszel a példámra a befektetésekről szóló korábbi cikksorozatom második részében, hogy mennyi pénzed lenne most, ha 23 évvel ezelőtt befektetted volna? Majdnem nyolcszáz forint. Na most számold ki ugyanezt 500.000 Ft-ra! (Elárulom, hogy ha egy fillért sem teszel hozzá, akkor is 3,5 - 4 millió forint lesz belőle)

 

Mennyi idő alatt lehet 500.000 Ft-ot összespórolni huszonévesen? A legrosszabb esetben is 1-2 év alatt, de akár néhány hónap alatt is - rajtad múlik. Ezt fejtegettem a diákmunkával kapcsolatos cikkemben is.

 

Tehát, ha huszonéves vagy, azért kezdd el most a megtakarítást, mert MOST még könnyedén összerakhatod a kezdőtőkédet a későbbi vagyonépítéshez. Próbáld ki, hogy elég-e a bulizásra, és az extrákra 30-50 ezer forinttal kevesebb is. Meglátod, igen, elég lesz. 

 

Ha ezt teszed, akkor is gyarapszik a pénzed, ha beindul a verkli - család, intgatlan, autó, hitelek, munka -, és egy ideig nem férne bele, hogy hozzátegyél. Persze, csak ha elég okosan fektetted be, és nem bankszámlán csücsül...

 

Ha már a harmincévesek közé tartozol, akkor pont időben vagy. Még elég sok év van előtted ahhoz, hogy ne csak a nyugdíjadra, hanem egyéb hosszútávú céljaidra is összerakd a kívánt összeget. Könnyű? Nem. Szinte biztosan jár némi lemondással. Menni fog? Hmmm. Azt hiszem, csak szokás kérdése.

 

Inspirációként nézd meg a következő képet. Vajon számít, hogy mikor kezded el? Igen! MOST!

 

 

Hogyan lesz mégis nyugdíjad, ha nem tudsz félretenni? 1.rész

Igenis számít, hogy mikor kezded el...

 

 

Negyvenesként már ne agyalj tovább, ez már határeset. Értem, eddig annyi minden volt, amit fizetned kellett. Tele vagy mindenféle projektekkel, amiket meg akarsz valósítani, és amikhez pénz kell. Hát, tekintsd az utolsó 20-25 évedet is egy projektnek! Kezdd el MOST!

 

Ötvenes éveidet taposod, és még nem oldottad meg azt, miből fogsz élni 60-70-80 évesen. Te már tudod, és érzed, hogy nagyon közel a nyugdíj. Talán mennél is már pihengetni, ha lehetne. Talán irigykedve nézed a fiatal "nyugdíjasokat", akik időben elkezdték megalapozni az anyagi függetlenségüket.

 

Sajnos erről már lemaradtál. De még itt a MOST. Kösd fel a nadrágodat, mert itt már csak a drasztikus megtakarítás segít, ha nem akarod, hogy munkából vigyenek a végső nyugvóhelyedre.

 

A lényeg, hogy ha az anyagi helyzetben minden oké, akkor arról gondoskodj arról, hogy így is maradjon.

 

Amennyiben azonban a pénzügyileg sérülékeny kategóriában vagytok, akkor ideje elkezdened valamit másképp csinálni, mint eddig, különben ez így is marad, vagy rosszabb lesz...

 

 

Minden, amit MOST megteszel több, mintha "úgyis mindegy" alapon semmit sem teszel!

 

 

A fenti kép alsó részén még egy fontos dolgot mutatok meg. Erre utaltam már, hiszen nemcsak azon múlik, mennyit teszel el, hanem azon is, hogy hány évig rakosgatod rendszeresen. 

 

Ahhoz, hogy mai értéken 9 millió Ft induló megtakarításod legyen 65 éves korodban, hogy újra befektetve havi 95 ezer forint kiegészítést adjon Neked legalább 20 éven át, méghozzá értéktartóan:

 

  • 30 év alatt elegendő 12 000 Ft megtakarítási összeg havonta,
     
  • 20 évvel a nyugdíjkorhatár előtt elkezdve már havi 22 000 Ft szükséges,
     
  • 55 évesen kezdve pedig már nem úszod meg havi 60 000 Ft alatt.

 

24-25 millió forint összerakosgatásához 25 évesen még elegendő havi 15 ezer Forint, 35 évesen 27 ezer, 45 évesen 55 ezer, és 55 évesen már 164 ezer forint szükséges ugyanakkora megtakarított összeg eléréséhez

 

Eldöntötted? Oké, szuper. Mielőtt azonban nekiállnál végigolvasni az interneten található hasznos információkat ÉS a mindenféle "okosságot", tisztázzuk a tévhiteket, amik a nyugdíjmegtakarítások (nyugdíjbiztosítások, NYESZ, ÖNyP) kapcsán több helyen is megtalálhatók.

 

Ezek egyrészt tudatlanságból fakadnak. Többnyire a közösségi média felületeken és fórumokban írnak hozzá-nem-értők gyakran badarságokat, amire kiválóan tudnak többen is kontrázni.

 

Emellett "pénzügyi tanácsadók" hada próbál Téged abba az irányba vezetni, hogy vele köss üzletet, ezért olyan megvilágításba helyezi a konkurrens pénzügyi termékeket, hogy az eszedbe se jusson lehetséges megoldásként.

 

Mi a pártatlanságban hiszünk. Független pénzügyi tanácsadásunk keretében megmutatjuk Neked például a nyugdíjmegtakarítások kapcsán a nyugdíjbiztosításokat is, az értékpapírszámlákat is (NYESZ, TBSZ is), valamint az önkéntes pénztárakat is.

 

Elmondjuk melyiknek mik az előnyei Számodra, és azt is, hogy mik a lehetségek hátrányai a TE szempontodból. Te pedig ezután könnyebben választod ki a TE számodra ideális nyugdíj előtakarékossági formát, a közös pénzügyi tervezés során. Kattints, és kezdjük el együtt a pénzügyi tervezést :)

 

Kitöltöm a kérdőívet!

 

Előbb azonban mutatok Neked egy módszert, amivel akkor is képessé válasz felhalmozni egy kis tartalékot, ha most úgy érzed, ez kizárt. Meg akkor is segít, ha még többet szeretnél...

 

 

A pénzügyi tudatosság segít megtakarítási izmaid edzésében

 

 

Viccesen hangzik, hogy vannak megtakarítási izmaid, igaz? Pedig vannak, és ugyanúgy edzened kell őket, mint a tested izmait. A személyi edződ ehhez általában összeállít egy edzéstervet, Te pedig egyre többet bírsz, egyre tovább bírod megerőltetés nélkül.

 

Ez esetben az edzés, az a megfelelő pénzügyi szokásaid kialakítását jelenti. Ugyanis ezen múlik az anyagi biztonságod. A rendszeres megtakarítási képességeden. Én vagyok a pénzügyi személyi edződ :).

 

Sok könyv elolvasása után, és az azokból tanultak alapján, én magam is ezen az úton mentem végig, amikor sorozatos rossz döntések után hitelcsapdába kerültem, a vállalkozásom a csőd szélére került, munkát nem találtam, és gyakorlatilag fizetésképtelenné váltam.

 

Nem vagyok büszke a 15-20 évvel ezelőtti önmagam pénzügyi tudatosságára. Arra viszont igen, amit azóta elértem - tanultam belőle, fejlődtem, talpraálltam, s ma itt tartok, ahol tartok. Bátran ajánlom, próbáld ki a módszert. Meggyőződésem, hogy segíteni fog abban, hogy célba érj.

 

A pénzügyi tudatosság azt jelenti, hogy kellőképp intelligens vagy pénzügyi téren is. A pénzügyi intelligenciád fontos alap pillére a pénzügyi tudatosságod. Ez azt jelenti, hogy képes vagy a pénzt megkeresni, megtartani és gyarapítani is.

 

A következő 7 lépéses módszer akkor lesz Számodra hasznos, ha:

 

  • úgy érzed, nincs elég jövedelmed ahhoz, hogy képes legyél félretenni belőle;
     
  • úgy érzed, bár szeretnél, de képtelen vagy félretenni, mert akármennyit is keresel, elköltöd;
     
  • úgy érzed, már annyi mindenre teszel félre, hogy ez már nem fér bele;
     
  • úgy érzed, elég, amit félreteszel erre a célra (lesz, ami lesz), de jó lenne megemelni a havi megtakarítást;
     
  • úgy érzed, esélyed sincs elérni az anyagi függetlenséget, akármilyen magas is a jövedelmed.

 

 

Hogyan lesz mégis nyugdíjad, ha nem tudsz félretenni? 1.rész

Tartsd edzésben megtakarítási izmaidat pénzügyeid egyensúlyban tartásához!

 

 

1. lépés: készíts részletes kimutatást a havi bevételeidről és kiadásaidról

 

 

A hangsúly azon van, hogy RÉSZLETES. Ugyanis pontosan tudnod kell, hogy mire adsz ki pénzt rendszeresen, és alkalmanként, meg azt hogy mennyit és milyen arányban a bevételeidhez képest.

 

Vagyis, ha eddig nem tetted, oké. Csak akkor ne mondd, hogy nem fér bele! Meg fogsz lepődni két-három hónap elteltével, hogy mennyi felesleges dologra is megy el a pénz egy kisebb-nagyobb része. Ezek lesznek a megtakarításod alapjai :)

 

Rossz érzés, amikor ezzel szembesülni vagyunk kénytelenek. Sokan ezért nem vezetnek háztartási naplót, és ezért nem készítik el a családi költségvetést. De Te az olvasóm vagy, így biztos vagyok abban, hogy nem félsz ettől. Segítségként itt tudod letölteni a családi költségvetés vezetéséhez a táblázatot.

 

Ha túl sok az adósságod, akkor először ezen kell változtatnod. Kiadás csökkentéssel ÉS bevétel növeléssel mielőbb leredukálni egy élhető szintre. Ebbe most nem mászunk bele, ez egy külön cikk nagyságú téma. Majd máskor...

 

 

2. lépés: Számold ki, havonta mekkora összeget jelentenek a feltétlenül szükséges kiadások, és racionalizáld őket!

 

 

Ide tartoznak a már meglevő megtakarításaid, a biztosításaid, a rezsi költséged, a hiteltörlesztőid, a tanulás és fejlődés költségei, a munkáddal kapcsolatos költségek (bérlet, eszközök, stb.) például.

 

Ezeknél is biztosan megéri rászánni az időt a racionalizálásra, vagyis arra, hogy kevesebbet fizess összességében ezekre.

 

Például a biztosítások, az előfizetések, a bankszámlák és a hitelek átvizsgálásával, ezek költsége sokkal "kellemesebb" lehet. Az otthoni szokásaitok megváltoztatása pedig csökkentheti a rezsi számlákat. 

 

Ezekben hatékony segítő lehet egy széleskörű szakmai ismeretekkel rendelkező szakember, aki "átvilágítja" és kielemzi a meglevő pénzügyi termék-portfóliódat, és segít a költségeid optimalizálásában, a hiteleid csökkentésében. Akár magánszemélyként, akár vállalkozóként van szükséged erre.

 

Az Etikuspénzügyek.hu független pénzügyi szakembereiként tanácsadásunk során megtesszük ezt helyetted, és javaslatokat is adunk. Tehát, ne pazarold az idődet erre, bízd csak ránk:

 

Tanácsadót választok

 

 

3. lépés: Számold ki a költéseid arányát, és rakj rendet!

 

 

T. Harve Eker, a Milliomos elme titkai c. könyv szerzője szerint annak a kulcsa, hogy elérhesd az anyagi függetlenségedet abban van, hogy betartod-e a kiadások megfelelő arányát. Elmélete az 20:50:30 arányt jelöli meg erre a célra.

 

Vagyis tegyél el 20%-ot a jövődre (természetesen a gyermekeid taníttatása és fejlődése is ide tartozik.). Figyeld csak! Nem véletlenül került előre. Először ezzel KELL kezdened.

 

 

Először fizess magadnak, magatoknak! Az öngondoskodásod a várható és váratlan eseményekre, valamint a fejlődésed (vagyis a jövedelemtermelő képességed növelése) a legfontosabb a Számodra.

 

 

Ráadásul az a módszer nem működik, hogy "mindent kifizetek, aztán, ami marad, majd félreteszem". Ugyanis sosem marad...

 

A kiadásaid 50%-a legyen az alapvető kiadás (lakhatás, megélhetés és közlekedés). A maradék 30%-ból pedig élj, szórakozz, utazz.

 

Persze lehet vitatkozni az elméletekkel. Van sok, nemcsak Ecker írt erről. De a lényege mindegyiknek ugyanaz - a gondolkodásmódod az, ami meghatározza a sikeredet, nem az épp aktuális jövedelmed nagysága. Ezzel pedig nem szabad vitatkozni...

 

Azt gondolom, hogy ha alacsonyabb a jövedelmed, viszont lakáshiteled van, akkor jó eséllyel az 50%-nál több lesz. Ez 55%-ig belefér. Ilyenkor 20:55:25 legyen a célzott arány. Ha ez nagyon eltolódott, akkor valami nagyon nem jól van.

 

Vagy túl vállaltad magad a hitelekkel, vagy nem figyeltek a rezsinél a fogyasztásokra (pazarlás?), vagy túl sok megy el arra, hogy "egyszer élünk". 

 

Természetesen, ha ezek egyike sem igaz rátok, és tényleg annyira keveset kerestek, akkor az elsődleges cél kitalálni, hogyan lesz több a bevétel...

 

 

4. lépés: Élj a fizetésed 99%-ából, 1%-ot pedig tegyél félre!

 

 

Mit gondolsz ez menne? Ha nem tudsz azonnal félretenni 20%-ot, akkor kezdd el 1%-kal. Tehát, ha a havi fizetésed nettó 200.000 Ft, akkor tegyél el minden hónapban, rögtön, amikor megkapod - mintha nem is lenne -, 2.000 Ft megtakarítást, azaz kettőezer forintot.

 

Van olyan dolog, amire elszórtál a múlt hónapban kétezer forintot "csak úgy"? Akár több is? Biztos vagyok benne (tisztelet azon kivételesen rossz anyagiak közt élőknek, akiknek még ez sem fér bele a helyzetükbe), így kezdd azzal, hogy ennyit félreteszel. Csak 1%-ot...

 

A többiből pedig élj, ahogy eddig is éltél, ahogy megszoktad / megszoktátok. Persze, ha csak százezer forintot keresel, akkor ezer forintot, ha egymillió a havi jövedelmed, akkor tízezer forintot jelent ugyanez a kezdetben.

 

Figyeld meg, jut-e mindenre, amire szeretnétek. Van-e rossz érzésed az el nem költött 1% kapcsán. Ugye, hogy ugye? Miden ugyanúgy van, mégis havonta 2 000 forinttal növekszik az eddig nulla összegű megtakarításod. Simán működik!

 

 

Hogyan lesz mégis nyugdíjad, ha nem tudsz félretenni? 1.rész

szöveg

 

 

5. lépés: Emeld a tétet!

 

 

Amellett, hogy továbbra is részletes háztartási naplót vezetsz, és követed a családi költségvetés alakulását, emeld lassan és fokozatosan a havi megtakarításotok összegét.

 

Amikor már nem jelent problémát a teljes bevételetek 99%-ából élni, jöhet a 98%. vagyis tedd félre a havi bevételetek 2%-át.

 

Tegyétek magatokat próbára, és nézzétek meg, ez mire elég. Vajon megterhelő? Ugye nem? Még szórakozásra, utazásra, nassolásra, vagy sok más kedvetekre való dologkra is futja belőle, igaz?

 

Amikor már ez is "megszokottá" vált, akkor emeld tovább a megtakarítás arányát. Már biztosan belelkesedtetek a még ugyan pici, de legalább már gyarapodó összeg láttán :). A következő lépcsőfok az 5%. Amikor megérkezik a fizetésetek, akkor azonnal tegyétek félre az 5%-át, a többiből jöhetnek a szokásos családi kiadások.

 

Beletelhet újabb időbe, akár néhány hónapba is, míg ezt a keretösszeget, vagyis a bevételetek 95%-át megszokjátok, de tudom, hogy menni fog. Valószínűleg már kifejezetten élvezitek is, hogy ami eddig nem ment, az most szemmel láthatóan gyarapszik.

 

Nagy ugrás, de a lelkesedésetek vinni fog. Irány a 90%. Tehát, fizetéskor elteszed a bejövő pénzetek 10%-át, mintha nem is lenne, és 90%-ból gazdálkodtok tovább. Észrevetted, hogy már félúton vagytok?

 

Az is lehet, hogy itt meg kell állnotok kicsit, ennél a szintnél. Az is lehet, hogy innen kisebb lépésekben haladtok csak tovább. De azt is el tudom képzelni, hogy már értitek, és a család minden tagja támogatja, így akár jöhet is a 20%...

 

Ez már csak rajtatok múlik.

 

Ha kell a megszokás, akkor is eljuthattok max. 1 év alatt a 10%-ra vagy tovább is. Ha például a kisebb lépcsőkhöz 2-3 hónap, a nagyobbakhoz 4-6 hónap kell, akkor is.

 

Persze mondhatod, hogy az így félretett összeg semmire nem elég. Ha önmagában nézzük, valóban nem sok mindenre. De eddig mennyit is tettél félre? Mit is mondtál, hogy "nem fér bele"?

 

 

Most bebizonyítottad magadnak, hogy képes vagy rá. Bebizonyítottad magadnak, hogy igenis, belefér. Innentől már csakis RAJTAD MÚLIK, igaz? Csak nehogy elköltsd vagy abbahagyd! :)

 

 

Mennyi is jött össze ezzel a módszerrel? 2 hónapig 1%, 3 hónapig 2%, 4 hónapig 5% és 6 hónapig 10% - ha egy átlagembert nézünk, ez megugorható kihívás. Ez lehet több vagy kevesebb, de számoljunk ezzel.

 

Vagyis 15 hónap (egy és egynegyed év) alatt szokásoddá vált eltenni a jövedelmed 10%-át. Közben pedig összegyűjtötted megtakarításként az 1 havi bevételed 88%-át. Innentől jöhet a 15% és a 20%, ha nem mersz egyből duplázni.

 

Hiszen ez már biztosan lemondással is jár. Az is borítékolható, hogy át kell alakítani a kiadásaid szerkezetét, odafigyelni mire és mennyit költesz, valamint arra, hogy ne pazarolj.

 

De legalább van értelme! A következő egy évben további (8 hónap 15%-kal, 4 hónap már 20%-kal) 2 (azaz kettő) havi fizetésedet tetted félre. Ezáltal már majdnem 3 havi vésztartalékod van.

 

Szép eredmény, hiszen eddig nem volt. Gratulálok! Ne feledkezz meg arról, hogy érdemes újra átnéni a kiadások, hátha tudsz rajtuk tovább csökkenteni! Személyes pénzügyi tanácsadód biztosan segít ebben Neked :).

 

 

6. lépés: Minden plusz pénz legyen plusz 50%!

 

 

Mire eddig a lépésig eljutsz, már tudatosan figyeled a költéseidet. Emellett racionalizáltad a szükséges kiadásaidat is. Talán a bevételeid is növekedésnek indultak, pont a tudatosságod miatt. Egyszerűen más a kisugárzásod. Már a múltté a tékozló vagy elveszett éned...

 

Eljött az ideje, hogy újra elővedd a fiókból - képletesen - a családi kasszát. Számolj, hogyan jöttök ki akkor, ha csakis a rendszeresen érkező jövedelmekkel számoltok! Ugyanis a következő lépés az, hogy

 

 

minden beérkező "plusz" jövedelmednek (jutalom, bónusz, eladtatok valamit, stb.) az 50%-át tedd félre. Csak a másik felét "csapd hozzá" a családi költségvetéshez, a mindennapos élvezetekre vagy egyéb célokra...

 

Ez már fedezetet ad majd nagyobb növekedésre a megtakarításaidnál, befektetéseidnél. Megkönnyíti a céljaid elérését, hiszen nagyobb összegeket teszel félre egyszerre.

 

Ráadásul, ha amúgy is jól működik a családi kassza a rendszeres jövedelmetekből, akkor jó érzés lesz a plusz pénzt is lelkiismeretfurdalás nélkül elkölteni, míg a másik fele nem fog még csak hiányozni sem.

 

A TE fejedben dől el, hogy hogyan éled ezt meg. Úgy, hogy "megvehettem volna azt is még, vagy a drágábbat is"? Úgy, hogy "de jó, hogy elmehettünk ide is, vagy megvehettem ezt is"? Rajtad áll! Csak Te tudsz rendet tenni Benned!

 

 

7. lépés: Alapozd meg az anyagi biztonságodat és / vagy az anyagi függetlenséged!

 

 

Miután eljutottál odáig, hogy képessé váltatok félretenni rendszeresen azt az összeget, amit célul tűztetek ki (akár a bevételeitek 20-25%-át is), akkor eljött az idő, hogy körülnézz a pénzügyi termékek piacán.

 

Vajon mi lenne a Számodra leginkább előnyös, a legjobb megtakarítási / befektetési forma?

 

Itt már szükséges a célirányos és részletes pénzügyi tervezés. A közeli, távolabbi, és egész távoli pénzügyi célokat mind számításba véve, de mindig fókuszálva arra, hogy a hosszútávú célok soha ne sérüljenek, gyűjtsd össze ezeket.

 

Amikor már tisztán látod a pénzügyi céljaitokat, akkor a pénzügyi tervezésen keresztül tudod meghatározni, hogy melyikhez mennyi pénzre van szükséged, és azt milyen módon tudod összegyűjteni.

 

Ehhez nem árt, ha ismered az egyes pénzügyi termékeket, és a céljaid, igényeid, félelmeid és lehetőségeid - vagyis a kialakított pénzügyi stratégiád - alapján összeválogatva őket, összeállítod azt a pénzügyi termékportfóliót, amely Téged szolgál majd.

 

 

Már látom is a boldogságot az arcodon, a családod, a gyermekeid hálás ölelését, amikor egy újabb pipa kerül valamelyik célotok mellé, mert megcsináltad!

 

 

Ugye, hogy milyen fantasztikus érzés? Az anyagi biztonság érzése megfizethetetlen :)

 

Ennél egy fokkal még komolyabb pénzügyi tervezést igényel az, ha az anyagi függetlenség elérése a célod. Ugyanis ehhez szükséged van olyan vagyonra, ami már termel is Neked, nemcsak a konkrét pénzügyi célok anyagi fedezetét biztosítja.

 

A vagyonteremtés első lépése, vagyis az, ahogy eljuthatsz oda, hogy felépíts egy "termelő" vagyont, ugyanúgy a megtakarítási képességed megteremtése. Ehhez ugyanazt kell tenned. Edzeni a megtakarítási izmaidat.

 

Rajtad múlik, hogy milyen úton éred ezt el.

 

Az egyik lehetőséged, hogy sok-sok plusz bevételt szerzel a munkádban, amit szinte teljes egészében félreteszel, majd pedig befekteted. Ennek korlátait az jelenti, hogy ha ezt másod-, és harmadállásból tervezed megszerezni. Ki fogsz dőlni. Kihagyod közben a családod legszebb pillanatait. Ezt max. csak rövidtávon lehet csinálni.

 

Csak a havi fizetésedre várva nagy valószínűséggel sosem leszel anyagilag független. Ezt jó, ha tisztán látod...

 

A másik módszer, hogy olyan bevételi forrásokat keresel, amik egy idő után a Te személyes közreműködésed nélkül is - vagy minimálisra csökkentve azt -, pénzt termelnek Neked. Ez lehet "passzív" jövedelem, vállalkozásból, befektetésből, részesedésből, szerzői jogokból, bérleti díjakból vagy máshonnan.

 

Valamennyi pénzre mindegyikhez szükséged lesz. Attól függően, mi az, amit kitaláltál, kell, hogy legyen kisebb vagy nagyobb, de szabadon a rendelkezésedre álló összeg. Szerencsére nem kell mindegyikhez kezdőtőke, vagy csak alig.

 

Arra, hogy legyen pénzed elindulni ezen az úton, jó módszert ad az előző 6 lépés. Kezdj neki! Amikor már van miből, akkor jöhet például az oly sok helyen emlegetett osztalékportfólió felépítése, vagyis az osztalékot fizető részvényekbe való befektetés.

 

Ha pedig már vannak megtakarításaid, akkor elkezdhetsz osztaléportfóliót építeni, ingatlanbefektetésekbe beszállni, jól működő cégekbe beszállni, önműködő vállalkozást felépíteni. Ezek biztosítják majd Számodra az anyagi függetlenséget. 

 

BÁRMIT meg tudsz teremteni magadnak. Csak határozd meg a célt, az utat, és cselekedj! Akár a nulláról is, sőt, mínuszból is...

 

 

+1. lépés: Vállalkozásod pénzét kezeld külön!

 

 

A legnagyobb hiba, amit leginkább a kisvállalkozók elkövetnek az, hogy egy bugyorként kezelik a vállalkozásuk pénzét a családi kasszával. Igen, értem, hisz mindkettő Te vagy tulajdonképpen. Mégsem szabad.

 

 

Csapdába eshetsz, ha elkölti a család a válallkozás pénzét, vagy épp fordítva, felhasználja a vállalkozásod a csalédi kiadásokra szükséges összeget. Érdemes ezt a csapdát elkerülni jó messzire.

 

 

Hogyan tudod ezt megoldani? Akármennyire nem kötelező például az egyéni vállalkozónak bankszámlát nyitni, mégis nyiss külön számlát (akár még egy lakosságit) a vállalkozásodnak. Erre tedd a vállalkozás bevételét, és csak annyi "fizetést" utalj magadnak, amennyire a családi költségvetés alapján kell.

 

Vagy nyiss külön fiókot neki otthon :). Ha vállalkozásod van, jó ötlet bevonni a pénzügyi tervezésedbe azt is. Így tudod majd tökéletesen elkülöníteni a dolgokat egymástól, hogy ne legyen csapda, ne legyen keveredés.

 

Ha pedig a vállalkozásod pénzügyei készpénzben zajlanak, akkor a "fizetésed" tedd be a családi kasszába / bankszámlára. A vállalkozás többi bevételéből pedig a vállalkozásod kiadásait és a fejlesztéseket finanszírozd csak, sőt, a tartalékokat is, mert az is kell!

 

Így elkerülöd az a csapdát, hogy valamelyik oldal sérül. Nem fenyeget majd az adótartozás és a NAV, meg a rezsi számlák is rendben lesznek, sőt, a különórák és az utazások is.

 

Vállalkozónőként pedig soha ne feledd, hogy Neked még jobban oda kell figyelned az időskori éveid anyagi biztonságára. 

 

Ez már sok így együtt? Semmi gond, a Te időd drága, fordíts a szeretteidre, a hobbidra és más földi jókra. A mi időnk is drága, de mi ahhoz értünk, hogy Téged mentesítsünk az információk bogarászása alól, és támogassunk a pénzügyi céljaid eléréséhez vezető úton. Kattins, és kezdhetjük:

 

Kitöltöm a kérdőívet!

 

 

 

Nyugdíjrendszer Magyarországon és Európában

 

 

Hogyan lesz mégis nyugdíjad, ha nem tudsz félretenni? 1.rész

Robbanhat a nyugdíjbomba Magyarországon!

 

 

Ehhez több kiváló anyagot találsz Dr. Farkas András, a @Nyugdíjguru oldalán, konkrét információkkal a nyugdíjszámítás módjáról, a nyugdíjhoz kapcsolódó törvények magyarázatával.

 

Ráadásul egy fantasztikusan összeszedett és aprólékos tanulmányt állított össze az európai nyugdíjrendszerekről, melyeket összehasonlított a magyarral. Azon szerencsések közé tartozom, akik személyesen is ismerik, és legutóbb négy részben előben hallgathattam végig a részleteket tőle erről.

 

Amennyiben Te is kíváncsi vagy, hogy mi az azonosság és a külünbség az egyes országok nyugdíjrendszerei között, akkor nézd át András tanulmányát a MABISZ oldalán.

 

Itt és most inkább arra térnék ki, hogy mik a fő problémák a magyar nyugdíjrendszerrel, és miért veheted biztosra azt, hogy tenned KELL valamit saját magadért, különben nagy bajban lesz idős korodra.

 

Fentiek alapján pedig nincs kifogás, akkor sem, ha alacsonynak érzed a jövedelmed. Ezt az egyszerű 7 lépéses technikát Te is alkalmazni tudod, csak akarat kérdése. Mert ha nem teszed, az annyira vágyott pihenés helyett dolgozni fogsz halálig - ha tudsz, vagy nyomorogni...

 

Ketyeg a nyugdíjbomba a mi kis öregedő társadalmunkban. Gazdag nyugdíjas vagy szegény nyugdíjas? Erről egy egész cikksorozatot és több cikket is írtam korábban, amelyek ma is ugyanúgy aktuálisak.

 

 

Ha még nem is gondolsz rá, de az egyik legfontosabb pénzügyi célod az, hogy legyen elég pénzed akkor is, amikor már élveznéd az életet, amiért megdolgoztál.

 

 

Érdemes okosan kezelni a pénzügyeidet ahhoz, hogy ez megvalósuljon. Ugyanis, ha még kételyeid lennének, sem az állam, sem más nem fog teljes mértékben gondoskodni Rólad.

 

Még nem érzed a súlyát, de lesz, legalábbis lehet probléma abból, hogy a jelenlegi felosztó-kirovó rendszer, hamarosan kifullad. Szakemberek szerint kb. 2035-ig tartható fenn nagyjából fizetőképesen a jelenlegi rendszer.

 

Mit is jelent ez? Ha már 80-90 éves vagy, akkor talán Téged nem fog érinteni (elnézést az iróniáért), mindenki mást igen. 

 

Milyen beavatkozási lehetőségei, eszközei vannak az államnak a fenntarthatóság érdekében? Van "bőven", de a többségnek (talán Neked sem) nem fog tetszeni egyik sem. 

 

A probléma gyökereit az öregedő társadalom, a növekvő átlagéletkor, a csökkenő járulékfizetés és az elvándorlás adják.

 

Fel tudod idézni a húsdarálót, a régi mákdarálót vagy a kávédarálót? Biztosan igen :) Ha felül 1 kg "cuccot" (húst, mákot, kávét) öntesz bele, ki tudsz nyerni belőle 2 kg darálékot, amit szét tudsz osztani, hogy minél több jusson minél több embernek? Nem fog menni, igaz?

 

Na ez a helyzet a felosztó-kirovó rendszerrel. Vagyis az teszi szükségessé az állami beavatkozást, hogy ami felül bemegy, abból ami kijön, az elég legyen szétosztás után minden nyugdíjasnak, és megfelelő összegben.

 

Ebbe az is beletartozik, hogy az egyéb stratégiai céloknak megfelelően gyakran az állam az egyik kezével elvesz, a másikkal ad. Így aztán van aki jól jár, van aki rosszul, de az egyenleg nem változik.

 

Ilyen például a "nők 40 év" nyugdíjelv. Ha nő vagy, örülsz neki, és alig várod, hogy élhess vele valószínűleg. A szabály itt is érvényes: nincsen ingyen ebéd!

 

Tudod mennyibe kerül a nők kedvezményes nyugdíja évente a költségvetésnek? Pont annyiba, amennyit azzal nyert az állam, hogy megszüntetett minden korhatár előtti nyugdíjlehetőséget. Pedig lehet, Téged pont ez dühít, mert érintett vagy benne...

 

Vállakozóként annál jobb hír nem is jöhetett, mint hogy évről-évre csökkentik a SZOCHO-t. 2012-ben még 27% volt, 2022-ben várhatóan már csak 11,5% lesz. Igen, szuper dolog. Ugyanakkor szinte minden juttatás adóköteles lett, és bérként adózik. A munkavállalód is örül? És Te, amikor ezeket kifizeted?

 

Ismerős a fogalom, hogy valorizációs szorzók alapján számolják reálértékre a korábbi években szerzett jövedelmeidet 1988-ig visszamenőlegesen, ugye? Na ez az, amikben semmi, de semmi logika nincs. Így egy 2017-ben és egy 2020-ban megállapított nyugdíjhoz 30% eltérés is lehet. No komment...

 

A további lehetőségeket összeszedve Dr. Farkas András, a Nyugdíjguru, bemutatja az állam beavatkozási lehetőségeinek tárházát.

 

Ilyenek például még a korhatár emelése, a járulékplafon változtatása, az elérhető kedvezmények és azok mértéke, a nyugdíjplafon alakalmazásának lehetősége, a várható további élettartamtól függővé tett kifizetések, a 13. havi nyugdíj.

 

Igazából a teljes nyugdíjrendszer reformjára lenne szükség a végleges megoldáshoz. Addig csak adok-kapok lesz, a pillanatnyi népszerűségi intézkedések, és a szükséges megszorítások között. 

 

De ha nem lesz változás, a nyugdíjbomba felrobban. Ezért KELL tenned magadért! Így nem leszel kiszolgáltatva a jövő kormányainak. Ha mégis változik a helyzet és jön a kánaán, szerintem simán kitalálod majd, hogy mire költsd el a feleslegessé vált megtakarításaidat :)

 

Azt hiszem, pihenjünk egy kicsit, mert ez így is hosszú lett megint :). Innen folytatjuk a következő részben második témánkkal. Addig pedig oszd meg ismerőseiddel ezt a cikket, hogy ők is jobb pénzügyi döntéseket hozhassanak.

 

 

 

 

Tévhitek a nyugdíjbiztosításokról

 

 

 

Kiderül az igazság. Visszavárlak. Addig is, ha szeretnéd ezentúl ezeket az értékes infókat közvetlenül a postafiókodba megkapni. Kattints, és nem maradsz le róla:

 

Kérem a Heti PénzTippet!

 

Dönts tudatosan és erősödj meg pénzügyileg :)

Móni

(Szerző és képek: Czirákiné Kocsis Mónika - minden jog fenntartva (2020.11.18.))

Vissza

Címkék : nyugdíjtervezés, nyugdíjmegtakarítás, nyugdíjcélú megtakarítások, nyugdíjbomba, nyugdíjbiztosítás, nyugdíj előtakarékosság, nyugdijbiztositas, csapdák elkerülése, legjobb nyugdíjmegtakarítás, legjobb nyugdíjmegoldás, öngondoskodás, öregedő társadalom, nyugdíjmegtakarítások összehasonlítása, pénzügyi tudatosság, pénzügyi tervezés, pénzügyi tanácsadás, pénzügyi célok, pénzügyek okosan, pénzügyi szokások, megtakarítási izmok, pénzügyi portfólió, anyagi függetlenség, anyagi biztonság, osztalékportfólió

Hozzászólások :

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Oszd Meg a Cikket :


Szerző

Czirákiné Kocsis Mónika

Írásaimban megmutatom a főbb buktatókat, összegyűjtöm a szempontokat, összehasonlításokat és kalkulációkat készítek a pénzügyi döntéseid megkönnyítésére, a megfelelő tanácsadó kiválasztására. Naprakész információkat találsz napi pénzügyeidhez. Segítek akkor is, ha pénzügyi tanácsadó vagy, hogy szakmailag felkészültebben, valóban ügyfélérdekből tárgyalhass, és valós segítővé válhass, mert érdemes, széles piaci ismeretekkel, megfelelő szakértelemmel, etikusan dolgozni. Ha független pénzügyi tanácsadóra van szükséged a pénzügyi problémád megoldásához, vagy szívesen lennél a munkatársunk, hívj fel :)

Kapcsolódó cikkeink:

 

Úgy gondolod Te is, hogy hozzáértő és etikus független pénzügyi tanácsadókra van szükség? Fontosnak tartod Te is a pénzügyi tudatosságot? Segíts nekünk, hogy minél több emberhez jusson el blogunk, és kattints a "Tetszik az oldal" gombra :)

 

Örömmel tölt el, ha elég értékesnek találod írásaimat vagy az általam készített képeket, infografikákat és grafikonokat, hogy felhasználd. Forrásmegjelöléssel linkelve az oldalamat, szabadon teheted. Sokat dolgozom azzal, hogy a legjobbat adjam Neked, ezért kérlek, becsüld meg ezzel azt, amit kapsz blogbejegyzéseim által. Minden más felhasználása az oldalon található tartalmaknak szerzői jogokat sért. Köszönettel, Cziráki Móni, szerző, Etikuspénzügyek.hu.

 

 

Még több értékes információt szeretnél? Kérd a Heti PénzTippet, melyben hetente küldök hasznos ötleteket, szempontokat, híreket a mindennapi pénzügyeidhez. KATTINTS!

 

Kérem a Heti PénzTippet!

 

Jól jönne néhány konkrét válasz a kérdéseidre? Eltűnt a pénzügyi tanácsadód? Belebonyolódtál a pénzügyi termékek útvesztőjébe? Csak írj vagy hívj, és beszélgessünk arról, ami Neked fontos pénzügyeidben. Apró betűk nélkül...

 

Visszahívást kérek!

 

Magad vennéd a kezedbe a pénzügyeidet, hogy elérhesd az anyagi biztonságot vagy akár a pénzügyi szabadságot? Szívesen tanulnál, fejlődnél ennek érdekében? Megnyitottuk az Érted a Pénzed - Pénzügyi tudatosság Akadémiát!

 

Akadémia előfizetés

 

Szívesen kötöd saját magad a biztosításaidat? Használd utasbiztosítás, lakásbiztosítás, KGFB és CASCO biztosítás megkötéséhez kalkulátorunkat! Miért előnyösebb ez számodra, mint más internetes alkuszok felületei? Mert azonnali, korrekt ajánlatösszehasonlítást kapsz. Probléma esetén pedig ügyfélszolgáltaunk és mi magunk segítünk megoldani azt - legyen szó ügyintézésről, káreseményről, változtatásokról. Itt kezdd!:

 

KALKULÁTOR és Biztosításkötés

 

 

Etikuspénzügyek.hu ügyfélelégedettségi felmérés

 

Az Etikuspénzügyek.hu blogon, amely 2017.január 6-án indult, 2020. május 10-ig az 

oldalmegtekintések száma 521.599

volt, ami naponta 400-500 oldal olvasót jelent. Szükséged van ránk Neked is :)?

 

Jól jönne a segítséged, Móni!

 

Lakásbiztosítás ajánlatot kérek

 

Két szívmelengető köszönet:

 

Köszönjük Cziráki Móni hiteltanácsadónak

Köszönet Cziráki Móninak

 

Elismerő szavak:

 

Oberfrank Zoltán ajánlása Cziráki Móni

 

 

"Mónikát lelkiismeretes és sikerorientált pénzügyi szakembernek és vezetőnek ismertem meg. Olyan ember aki komoly háttérismerettel és emberközpontú szemlélettel felvértezve támogatja kollégáit, ügyfeleit." (Jacsó László, Etyek - coach, tréner)

 

Ügyfeleim ezt mondják rólam - vélemények:

 

 

Tanácsadót választok

 

Kedvet kaptál ahhoz, hogy kipróbáld Magad pénzügyi tanácsadóként? Szakmabeli vagy és szeretnél kiteljesedni? Támogatásra vagy épp önállóságra vágysz? Beszélgessünk!

 

Szívesen dolgoznék veletek!

 

VÁLLALKOZÁSA VAN, CÉGVEZETŐ? Időt spórolok, hogy olyan dolgokkal foglalkozhasson, amik előre viszik...

 

vállalkozásod pénzügyeinek összehangolása

 

Kitöltöm a kérdőívet!

 

Média megjelenések:

 

Meglepetésben megjelent cikk - Cziráki Móni pénzügyi szakértőMEGLEPETÉS női magazin - 40 évesen nyugdíjba vonulni? - Papp Noémi cikkében szakértői közreműködés

 

PénzÜgyesek az RTL Klubon - Cziráki Móni pénzügyi szakértőRTL KLUB - PénzÜgyesek vetélkedő - szakértő tanácsadói közreműködés, a feladatok kitalálása és összeállítása, valamint részvétel a zsűriben

 

Cziráki Móni ATV Híradóban Somos AndrássalATV Híradóban Somos Andrással pénzügyi szakértőként arról, mi a következménye a karácsonyra felvett személyi kölcsönöknek

 

Interjú velem a pénzügyi tanácsadók munkájáról Interjút készítettek velem a pénzügyi tanácsadók munkájáról, elveimről és a NOK-ról A feltett kérdésekre adott válaszaimat a bdpst24.hu oldalán olvashatod.

 

Cziráki Móni küldetéseInterjúra hívott az Üzletem.hu oldal. Karrierről, szakmai kihívásokról, elvekről, tervekről beszélgettünk. Hiszen megtaláltam a küldetést, ami megállíthatatlanul hajt előre. Itt olvashatod

 

 

SEM IDŐD, SEM ENERGIÁD pénzügyi termékekkel, biztosításokkal foglalkozni? Eltűnt a pénzügyi tanácsadód, vagy meguntad, hogy már a sokadik hív fel, mostantól majd ő lesz az? Nincs pénzed, de szeretnéd, ha idővel lenne biztonságot adó megtakarításod? Van pénzed, de nem tudod, hogyan gyarapítsd okosan?

 

KÉRJ SZAKÉRTŐI SEGÍTSÉGET ! Független pénzügyi tanácsadás, ami Rólad szól - apró betűk nélkül...

 

VAGY TANULJ és fejlődj saját időbeosztásod és tempód szerint! Ezt kínálja a pénzügyi tudatosság akadémiánk!

 

INFORMÁCIÓT KERESEL PÉNZÜGYI TERMÉKEKKEL KAPCSOLATBAN? KATTINTS ÉS TALÁLD MEG ÚJ WEBOLDALAMON!

 

pénzügyek okosan - okos pénzügyek

Privát bankár - értékpapírszámla

állampapírok

unit-linked életbiztosítások

Egyéb megtakarítások

Egyéb befektetések

Nyugdíjbiztosítás

Önkéntes nyugdíjpénztár

NYESZ

Biztosítások gyermekeknek

Megtakarítások gyermekeknek

adómentes juttatás, költségoptimalizálás

Vállalkozói vagyonbiztosítások

Vállalkozói és szakmai felelősségbiztosítások

Lakás és jelzáloghitelek

Lakástakarékpénztár

CSOK

Nemzeti Otthonteremtő Közösség

Kockázati életbiztosítás

Balesetbiztosítás

Lakásbiztosítás

Társasházbiztosítások

Magán egészségbiztosítások

Pénzügyi tanácsadás Cziráki Móni

 

Kérem a Heti PénzTippet!

 

Jól jönne a segítséged, Móni!

 

MIUTÁN FELIRATKOZTÁL KATTINTS A KÉPRE ÉS KÜLDD EL, MIRŐL OLVASNÁL SZÍVESEN!

 

miről olvasnál szívesen

 

Címkék

Friss Hírek