Kihirdetésre vár a SZOCHO (vagyis a szociális hozzájárulási adó) csökkentését előíró törvénymódosítás, amellyel egyidőben módosul az SZJA, az EKHO, és a KATA törvény is egyes részleteiben.
A SZOCHO változásának hatása van a Cafetériára is, erre érdemes odafigyelned.
Változik némileg az ÁFA törvény is.
A CSOK és a családvédelmi akcióterv miatti változásokat pedig már itt részletesen megnéztük. Ezért ezeket most szinte csak felsorolás szintjén mutatom.
Akkor nézzük meg együtt, és foglaljuk össze:
Kihirdetésre vár a szociális hozzájárulási adó (SZOCHO) mértékének csökkentése 19,5%-ról 17,5%-ra.
Ez önmagában is kedvező hír, hiszen ezzel csökken a munkáltatók terhe, valamint mindazoké, akik ennek fizetésére kötelezettek.
Azonban ez a változás magával "húzza" sok más tétel megváltozását is:
Ha a jövedelmed után magánszemélyként kötelezett vagy a szociális hozzájárulási adó (SZOCHO) megfizetésére adóalapként a megállapított jövedelem 84%-a helyett a 85 százalékát kell jövedelemként figyelembe venned (1995. évi CXVII. tv. (SZJA) 29.§ és 47.§. (5) bek.).
Kifizetőként az EKHO alap után ezentúl 17,5% fizetési kötelezettséged van, az eddigi 19,5% helyett.
Jó hír a KATA alapján adózó vállalkozásoknak, hogy az ellátási alap 94.400 forintról 98.100 forintra emelkedik normáladózás mellett, és 158.400 forintról 164.000 forintra növekszik emelt KATA választása esetén (2012. évi CXLVII. törvény 10.§).
Ez pedig, nem túl nagy mértékben, de mégis emeli a táppénzed és nyugdíjad számításánál figyelembe vehető jövedelmedet.
Egyébként ennek az az oka, hogy a tételes közterhen belül csökken a szociális hozzájárulási adórész, emiatt növekszik az egyéni járulékoknak megfelelő adórész. Ezért az ellátások alapjaként is magasabb összeget szükséges figyelembe venni.
Felmerül a kérdés, hogy hogyan hat mindez a Cafetériára már most, 2019-ben.
Ugyanis elvileg a juttatásokra is kedvező hatása kellene legyen, például a SZÉP-kártyára kapott összegre nézve is.
Gyakorlatilag valószínűleg attól függ, hogy mi szerepel a Cafetéria szabályzatban.
Amennyiben a bruttó keret a meghatározó, akkor nettó értékben hamarosan nagyobb összeget kaphatsz, mint eddig. Feltéve, hogy újraszámolják a keretet, és újra nyilatkozol. Amennyiben viszont a nettó összeget határozták meg benne, akkor "csak" a munkáltatód terhei csökkennek.
A NAV kiadványa figyelmeztet arra, hogy közeledik a határidő az állapotrögzítő rendelkezés frissülésére, az átállásra a 2018. január elsején érvényes besorolási rendre.
Ezzel egyidejűleg módosul az SZJ számra hivatkozás TESZOR számra hivatkozásra az ÁFA tv.-ben, és az ugyanott hivatkozott vámtarifaszámok aktualizálása is megvalósul. Ettől még a törvényi előírások tartalma viszont nem változik.
Nincs átmeneti szabály, tehát a termékek és szolgáltatások beazonosítását nem a számlák kibocsátási dátumához igazodóan, hanem a teljesítés időpontjához igazodóan kell alkalmazni.
Pontosításra került az új lakás fogalma (16/2016. (II.10.) Korm.rendelet 3.§. (1) bek. 9. pont a) alpont)
Tisztázza, hogy amennyiben 2011.dec.31. után igényeltél ugyan lakáscélú állami támogatást vagy megelőlegező kölcsönt, de azt visszafizetted már, akkor is benyújthatod most a támogatás iránti igényedet.
Ha korábban igénybe vettél megelőlegező CSOK-ot, akkor kérheted most is további vállalt gyermekre a kedvezményt, ha a korábbi gyermekvállalásod teljesült.
Végre belekerült a törvénybe, hogy ha itthon nincs meg a 180 nap / 2 év folyamatos TB jogviszonyod, mert például eddig külföldön dolgoztál és csak nem rég jöttél haza vagy külföldön tanulsz, akkor az erről szóló, az illetékes külföldi hatóság (nem csak EU) által kiállított igazolással is teljesíted a feltételt.
Ha még jelenleg is egy másik állam TB rendszerében vagy biztosított (igazoltan), akkor teljes bizonyító erejű magánokiratban vállalod, hogy 180 napon belül itthon lesz TB jogviszonyod. Ezzel is teljesíted a feltételeket.
Új lakás esetén nem kell a TB jogviszonyt igazolnod, ha az igénylő a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalának végleges határozata alapján gyermekek otthongondozási díjában vagy ápolási díjban részesül.
Bekerült egy részmegoldás az ÁFA változás esetére. Eszerint, ha az új lakást/házat generálkivitelezőtől veszed meg, akkor a használatba vételi engedély kiadása előtt is folyósítható az otthonteremtési kamattámogatású (OTK) kölcsön azzal, hogy a kamattámogatás csak az engedély bemutatásának napjával kezdődik meg.
Pontosításra került a hasznos alapterület fogalma (17/2016. (II.10.) Korm.rendelet 5.§. (1) bek. 5. pont) és az, hogy mit jelent a külterületi lakás (11. pont).
A falusi CSOK-hoz a 2. számú mellékletben megtalálod a preferált kistelepülések listáját.
Igényelhető a kedvezményes, kamattámogatott hitel használt lakásra is, ugyanazon feltételekkel, mint az új lakásra. A használt lakás vásárlással, bővítéssel és korszerűsítéssel kapcsolatos változásokról itt írtam részletesen.
Fontos változás, hogy már nem kell beszámítani az 5 éven belül eladott ingatlanból származó bevételt, és eltörölték a 35 millió forintos vételár maximumot is.
Ezekről az utóbbi időben részletesen írtam, ezért itt és most ezt nem teszem, csak felsorolom. Kérlek, olvasd el itt annak a lehetőségnek a részleteit, amelyik érint Téged :).
Amint új információk érkeznek, megírom.
Életkezdési és gyermekvállalási támogatás (Babaváró kölcsön, vagy népnevén Asszonyhitel), ami egy maximum 10millió forintos, szabadfelhasználású, kamatmentes hitel a feltételek teljesítése esetén.
Mutatom az eltérő banki feltételek összehasonlítását is egy újabb cikkemben, ahogy azt is megmutatom ebben, hogyan számolj vele önerőként.
Nagycsaládosok autóvásárlási támogatása, amelyet a szabályoknak megfelelő új autó vásárlása esetén a vételár felére (max. 2,5M Ft) igényelhetsz. Ez egyébként SZJA mentes jövedelemnek minősül.
Lakáshitel tőketartozásból bizonyos összeg elengedése (módosul a 337/2017. (XI.14.) Korm.rendelet).
2. gyermek után 1 millió forint,
3. gyermek után 4 millió forint,
minden további gyermek után 1-1 millió forint.
Amennyiben gyermeked 2018.01.01 után, vagyis az erről szóló törvény életbe lépése után született meg, és a lakáshiteled már megvolt ekkor, igényelheted a támogatást.
DE a most változó feltételek csak a 2019.07.01. után született gyermekekre érvényesek.
Ez azt jelenti, hogy ha például már volt 2 gyermeked meg egy lakáshiteled, és megszületett most a 3. gyermeketek, akkor ugyan az első 1-1 milliót nem, de a 4 millió forint elengedését kérheted.
Ha most születik majd a 2. gyermeked és van lakáshiteled, akkor már kérheted szintén az elengedést.
E támogatásnál a sajnálatos módon halva született, vagy időközben elhalálozott gyermek is beleszámít a gyermekszám meghatározásánál.
Ha a támogatást már igénybe vetted a 2019. június 30-ig érvényes szabályok alapján a 3. gyermekedre, akkor jogosult vagy igényelni a különbözetet.
A négy gyermeket szült nők SZJA mentessége és a nagyszülői GYED csak 2020. január 1-jével lép életbe.
Diákhiteled törlesztésének szünetelését kérheted (nem jár automatikusan, kérni kell) már a várandósságod 3. hónapjától. Ennek tartama 3 év. A szünetelés alatt tartozásod nem növekszik, ugyanis ezidő alatt az állam átvállalja a kamatterheket.
Ha szabad felhasználású és kötött felhasználású diákhiteled is van, ezt a támogatást mindkettőre kérheted.
A szünetelés és a célzott kamattámogatás azoknak is jár, akik rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásban részesülnek. Akik már most is igénybe veszik a törlesztés szüneteltetését, 2019. február 1-től kérhetik a kamattámogatást is.
Vissza nem térítendő állami támogatásként, amint megszületik a második gyermeked, elengedik a hátralevő tartozásod 50%-át, a harmadik gyermeked megszületésével pedig a 100%-át (további gyermekekre is igaz).
Amennyiben tehát még gyermekvállalási időszakban vagytok, van esélyetek megszabadulni a diákhiteltől, és nem kell nyugdíjas korotokig fizetnetek :). De ha szabad felhasználású és kötött felhasználású diákhiteled is van, választásod szerint csak az egyik hitelre kérhetsz vissza nem térítendő támogatást.
A diákhiteled törlesztésének szüneteltetését és a diákhitel tartozásod elengedését csak 2018. január 1. után született gyermekeidre tekintettel veheted igénybe.
Már a Parlament előtt van, a Varga Mihály pénzügyminiszter által benyújtott törvényjavaslati csomag. Jelenleg (2019.06.22.) részletes vitára vár, de amint törvény lesz belőle, megírom a részleteket :).
Az adótörvények módosítására benyújtott javaslat néhány sarok pontja:
Ugye szeretnél időben értesülni a Téged is érintő törvényi változásokról? Szeretnél felkészült lenni a pénzügyeidben? Kattints, és rendszeresen érkeznek az információk tőlünk:
Most is van olyan pénzügyi problémád, ami megoldásra vár, és nem tudod, kihez fordulj? A személyes pénzügyi tanácsadód nem tud átfogó segítséget adni a Babaváró kölcsönhöz? Csak egy kattintásra van a segítség:
Jól jönne a segítségetek, Móni!
Dönts tudatosan és erősödj meg pénzügyileg!
Móni
(Szerző és képek: Czirákiné Kocsis Mónika - minden jog fenntartva (2019.06.22.))
Címkék : babaváró kölcsön, babaváró hitel, kamattámogatás, kamattámogatott hitelek, kamatmentes hitel, CSOK2019, CSOK, családvédelmi akcióterv, családi otthonteremtési kedvezmény, családok otthonteremtési támogatása, családtámogatás, családi költségvetés, KATA 2019, KATA ellátási alap, KATA vállalkozó nyugdíj, EVA, KIVA 2019, kisadózók tételes adója, lakásvásárlás, lakáshiteltartozás elengedése, lakáshiteltartozás csökkentése, lakáshitel, szabadfelhasználású hitel, törvényváltozás, szociális hozzájárulási adó, SZOCHO 2019, Cafetéria 2019, diákhitel elengedés
Írásaimban megmutatom a főbb buktatókat, összegyűjtöm a szempontokat, összehasonlításokat és kalkulációkat készítek a pénzügyi döntéseid megkönnyítésére, a megfelelő tanácsadó kiválasztására. Naprakész információkat találsz napi pénzügyeidhez. Segítek akkor is, ha pénzügyi tanácsadó vagy, hogy szakmailag felkészültebben, valóban ügyfélérdekből tárgyalhass, és valós segítővé válhass, mert érdemes, széles piaci ismeretekkel, megfelelő szakértelemmel, etikusan dolgozni. Ha független pénzügyi tanácsadóra van szükséged a pénzügyi problémád megoldásához, vagy szívesen lennél a munkatársunk, hívj fel :)
Úgy gondolod Te is, hogy hozzáértő és etikus független pénzügyi tanácsadókra van szükség? Fontosnak tartod Te is a pénzügyi tudatosságot? Segíts nekünk, hogy minél több emberhez jusson el blogunk, és kattints a "Tetszik az oldal" gombra :)
Örömmel tölt el, ha elég értékesnek találod írásaimat vagy az általam készített képeket, infografikákat és grafikonokat, hogy felhasználd. Forrásmegjelöléssel linkelve az oldalamat, szabadon teheted. Sokat dolgozom azzal, hogy a legjobbat adjam Neked, ezért kérlek, becsüld meg ezzel azt, amit kapsz blogbejegyzéseim által. Minden más felhasználása az oldalon található tartalmaknak szerzői jogokat sért. Köszönettel, Cziráki Móni, szerző, Etikuspénzügyek.hu.
Még több értékes információt szeretnél? Kérd a Heti PénzTippet, melyben hetente küldök hasznos ötleteket, szempontokat, híreket a mindennapi pénzügyeidhez. KATTINTS!
Jól jönne néhány konkrét válasz a kérdéseidre? Eltűnt a pénzügyi tanácsadód? Belebonyolódtál a pénzügyi termékek útvesztőjébe? Csak írj vagy hívj, és beszélgessünk arról, ami Neked fontos pénzügyeidben. Apró betűk nélkül...
Magad vennéd a kezedbe a pénzügyeidet, hogy elérhesd az anyagi biztonságot vagy akár a pénzügyi szabadságot? Szívesen tanulnál, fejlődnél ennek érdekében? Megnyitottuk az Érted a Pénzed - Pénzügyi tudatosság Akadémiát!
Szívesen kötöd saját magad a biztosításaidat? Használd utasbiztosítás, lakásbiztosítás, KGFB és CASCO biztosítás megkötéséhez kalkulátorunkat! Miért előnyösebb ez számodra, mint más internetes alkuszok felületei? Mert azonnali, korrekt ajánlatösszehasonlítást kapsz. Probléma esetén pedig ügyfélszolgáltaunk és mi magunk segítünk megoldani azt - legyen szó ügyintézésről, káreseményről, változtatásokról. Itt kezdd!:
Az Etikuspénzügyek.hu blogon, amely 2017.január 6-án indult, 2020. május 10-ig az
oldalmegtekintések száma 521.599
volt, ami naponta 400-500 oldal olvasót jelent. Szükséged van ránk Neked is :)?
Lakásbiztosítás ajánlatot kérek
"Mónikát lelkiismeretes és sikerorientált pénzügyi szakembernek és vezetőnek ismertem meg. Olyan ember aki komoly háttérismerettel és emberközpontú szemlélettel felvértezve támogatja kollégáit, ügyfeleit." (Jacsó László, Etyek - coach, tréner)
Kedvet kaptál ahhoz, hogy kipróbáld Magad pénzügyi tanácsadóként? Szakmabeli vagy és szeretnél kiteljesedni? Támogatásra vagy épp önállóságra vágysz? Beszélgessünk!
MEGLEPETÉS női magazin - 40 évesen nyugdíjba vonulni? - Papp Noémi cikkében szakértői közreműködés
RTL KLUB - PénzÜgyesek vetélkedő - szakértő tanácsadói közreműködés, a feladatok kitalálása és összeállítása, valamint részvétel a zsűriben
ATV Híradóban Somos Andrással pénzügyi szakértőként arról, mi a következménye a karácsonyra felvett személyi kölcsönöknek
Interjút készítettek velem a pénzügyi tanácsadók munkájáról, elveimről és a NOK-ról A feltett kérdésekre adott válaszaimat a bdpst24.hu oldalán olvashatod.
Interjúra hívott az Üzletem.hu oldal. Karrierről, szakmai kihívásokról, elvekről, tervekről beszélgettünk. Hiszen megtaláltam a küldetést, ami megállíthatatlanul hajt előre. Itt olvashatod
SEM IDŐD, SEM ENERGIÁD pénzügyi termékekkel, biztosításokkal foglalkozni? Eltűnt a pénzügyi tanácsadód, vagy meguntad, hogy már a sokadik hív fel, mostantól majd ő lesz az? Nincs pénzed, de szeretnéd, ha idővel lenne biztonságot adó megtakarításod? Van pénzed, de nem tudod, hogyan gyarapítsd okosan?
KÉRJ SZAKÉRTŐI SEGÍTSÉGET ! Független pénzügyi tanácsadás, ami Rólad szól - apró betűk nélkül...
VAGY TANULJ és fejlődj saját időbeosztásod és tempód szerint! Ezt kínálja a pénzügyi tudatosság akadémiánk!
INFORMÁCIÓT KERESEL PÉNZÜGYI TERMÉKEKKEL KAPCSOLATBAN? KATTINTS ÉS TALÁLD MEG ÚJ WEBOLDALAMON!
MIUTÁN FELIRATKOZTÁL KATTINTS A KÉPRE ÉS KÜLDD EL, MIRŐL OLVASNÁL SZÍVESEN!