Még nem is olyan rég írtam a 2000 és 5000 Ft-os régi bankjegyek kivonása kapcsán,ezután következett a 20000 Ft-os, ezekről itt olvashatsz. Azóta az MNB sajtóközleményt adott ki ismét, melyben a következő szerepel a "Megújul a forint" sorozat újabb eleméről:
A jegybank megújított 1000 forintos címletű bankjegyet bocsát ki. A kibocsátás ezúttal is két lépcsőben történik. Először 2017. augusztus 24-től az új 1000 forintosok törvényes fizetőeszközzé válnak, majd féléves felkészülési időt és technológiai támogatást biztosít a készpénzellátási lánc szereplőinek.
A készpénzforgalomban csak 2018. március 1-től fizethetünk a megújított 1000 forintos címlettel. A jelenlegi 1000 forintos bankjegyeket 2018. október 31-ig használhatjuk vásárlásaink során, ezt követően az MNB bevonja azokat, így 2018. november 1-től már csak a megújított 1000 forintos bankjegyekkel lehet majd fizetni.
Lecseréljük az 1000 Ft-ost is 2018-ban...
A bevonási határnapot követően a hitelintézetek és a posta három évig, a jegybank pedig húsz évig – azaz 2038. október 31-ig - díjmentesen váltja át azokat azonos címletű törvényes fizetőeszközre.
A korábban bevont bankjegyek esetében is érvényes a 20 éves határidő. Tehát az 1999-ben bevont 1.000 Ft-osokat még 2019.09.01-ig, a 2007-ben bevont 1.000 Ft-osokat 2027.08.31-ig válthatod át díjmentesen az MNB lakossági pénztárában.
Az előző ilyen bankjegyünk a 20.000 Ft-os volt, mely.2017.12.31-ig volt törvényes fizetőeszköz, akkor kivonták a forgalomból. A tervek szerint a 10.000 Ft-os végleges lecserélésére 2018-ban kerül majd sor, de erről még nincsenek pontos információk.
Frissítés: Ma jött a hír (2019.02.15.), hogy a "régi" tízezer forintos kivonásának időpontja 2019.12.31. Részletek itt: 2019 év végéig érvényes a régi tízezres.
Dönts tudatosan és erősödj meg pénzügyileg!
Móni
Amennyiben szeretnél naprakész információkat és hasznos ötleteket, kérd hírlevelemet!
Címkék : megújul a forint, bankjegyek cseréje, bankjegy forgalomból kivonása, törvényes fizetőeszköz, érvényes pénzeink, új 1000 forint, régi tízezres
Írásaimban megmutatom a főbb buktatókat, összegyűjtöm a szempontokat, összehasonlításokat és kalkulációkat készítek a pénzügyi döntéseid megkönnyítésére, a megfelelő tanácsadó kiválasztására. Naprakész információkat találsz napi pénzügyeidhez. Segítek akkor is, ha pénzügyi tanácsadó vagy, hogy szakmailag felkészültebben, valóban ügyfélérdekből tárgyalhass, és valós segítővé válhass, mert érdemes, széles piaci ismeretekkel, megfelelő szakértelemmel, etikusan dolgozni. Ha független pénzügyi tanácsadóra van szükséged a pénzügyi problémád megoldásához, vagy szívesen lennél a munkatársunk, hívj fel :)
Úgy gondolod Te is, hogy hozzáértő és etikus független pénzügyi tanácsadókra van szükség? Fontosnak tartod Te is a pénzügyi tudatosságot? Segíts nekünk, hogy minél több emberhez jusson el blogunk, és kattints a "Tetszik az oldal" gombra :)
Örömmel tölt el, ha elég értékesnek találod írásaimat vagy az általam készített képeket, infografikákat és grafikonokat, hogy felhasználd. Forrásmegjelöléssel linkelve az oldalamat, szabadon teheted. Sokat dolgozom azzal, hogy a legjobbat adjam Neked, ezért kérlek, becsüld meg ezzel azt, amit kapsz blogbejegyzéseim által. Minden más felhasználása az oldalon található tartalmaknak szerzői jogokat sért. Köszönettel, Cziráki Móni, szerző, Etikuspénzügyek.hu.
Még több értékes információt szeretnél? Kérd a Heti PénzTippet, melyben hetente küldök hasznos ötleteket, szempontokat, híreket a mindennapi pénzügyeidhez. KATTINTS!
Jól jönne néhány konkrét válasz a kérdéseidre? Eltűnt a pénzügyi tanácsadód? Belebonyolódtál a pénzügyi termékek útvesztőjébe? Csak írj vagy hívj, és beszélgessünk arról, ami Neked fontos pénzügyeidben. Apró betűk nélkül...
Magad vennéd a kezedbe a pénzügyeidet, hogy elérhesd az anyagi biztonságot vagy akár a pénzügyi szabadságot? Szívesen tanulnál, fejlődnél ennek érdekében? Megnyitottuk az Érted a Pénzed - Pénzügyi tudatosság Akadémiát!
Szívesen kötöd saját magad a biztosításaidat? Használd utasbiztosítás, lakásbiztosítás, KGFB és CASCO biztosítás megkötéséhez kalkulátorunkat! Miért előnyösebb ez számodra, mint más internetes alkuszok felületei? Mert azonnali, korrekt ajánlatösszehasonlítást kapsz. Probléma esetén pedig ügyfélszolgáltaunk és mi magunk segítünk megoldani azt - legyen szó ügyintézésről, káreseményről, változtatásokról. Itt kezdd!:
Az Etikuspénzügyek.hu blogon, amely 2017.január 6-án indult, 2020. május 10-ig az
oldalmegtekintések száma 521.599
volt, ami naponta 400-500 oldal olvasót jelent. Szükséged van ránk Neked is :)?
Lakásbiztosítás ajánlatot kérek
"Mónikát lelkiismeretes és sikerorientált pénzügyi szakembernek és vezetőnek ismertem meg. Olyan ember aki komoly háttérismerettel és emberközpontú szemlélettel felvértezve támogatja kollégáit, ügyfeleit." (Jacsó László, Etyek - coach, tréner)
Kedvet kaptál ahhoz, hogy kipróbáld Magad pénzügyi tanácsadóként? Szakmabeli vagy és szeretnél kiteljesedni? Támogatásra vagy épp önállóságra vágysz? Beszélgessünk!
MEGLEPETÉS női magazin - 40 évesen nyugdíjba vonulni? - Papp Noémi cikkében szakértői közreműködés
RTL KLUB - PénzÜgyesek vetélkedő - szakértő tanácsadói közreműködés, a feladatok kitalálása és összeállítása, valamint részvétel a zsűriben
ATV Híradóban Somos Andrással pénzügyi szakértőként arról, mi a következménye a karácsonyra felvett személyi kölcsönöknek
Interjút készítettek velem a pénzügyi tanácsadók munkájáról, elveimről és a NOK-ról A feltett kérdésekre adott válaszaimat a bdpst24.hu oldalán olvashatod.
Interjúra hívott az Üzletem.hu oldal. Karrierről, szakmai kihívásokról, elvekről, tervekről beszélgettünk. Hiszen megtaláltam a küldetést, ami megállíthatatlanul hajt előre. Itt olvashatod
SEM IDŐD, SEM ENERGIÁD pénzügyi termékekkel, biztosításokkal foglalkozni? Eltűnt a pénzügyi tanácsadód, vagy meguntad, hogy már a sokadik hív fel, mostantól majd ő lesz az? Nincs pénzed, de szeretnéd, ha idővel lenne biztonságot adó megtakarításod? Van pénzed, de nem tudod, hogyan gyarapítsd okosan?
KÉRJ SZAKÉRTŐI SEGÍTSÉGET ! Független pénzügyi tanácsadás, ami Rólad szól - apró betűk nélkül...
VAGY TANULJ és fejlődj saját időbeosztásod és tempód szerint! Ezt kínálja a pénzügyi tudatosság akadémiánk!
INFORMÁCIÓT KERESEL PÉNZÜGYI TERMÉKEKKEL KAPCSOLATBAN? KATTINTS ÉS TALÁLD MEG ÚJ WEBOLDALAMON!
MIUTÁN FELIRATKOZTÁL KATTINTS A KÉPRE ÉS KÜLDD EL, MIRŐL OLVASNÁL SZÍVESEN!