Elfogadta a Parlament a törvényjavaslatot, ami lehetővé teszi a lakástakarékoknak az állampapírok forgalmazását. Ezzel egyértelművé vált az, amit a szakma rebesget már egy ideje, hogy az állam a nyugdíjkötvények forgalmazását (részben) a lakástakarékpénztárakon keresztül kívánja megvalósítani.
Ezzel egyben arra is megoldást kínál, hogy ne kelljen szélnek ereszteni egy csomó üzletkötőt, valamint újra bevételt generál a lakéstakarékoknak. Ennek részleteit még homály fedi, de az ötlet több kérdést is felvet.
Nézzük most meg, hogy mi is tulajdonképpen az állami Nyugdíjkötvény, jó lesz-e Neked vagy sem. Elemezzük ki együtt, milyen előnyei és hátrányai, valamint milyen következményei lesznek.
Érdekelnek az összehasonlítások és elemzések? Az új és új információk most is csak egy kattintásra vannak:
Még nincsenek részletes és kőbe vésett infrmációk, de amit eddig tudunk, az a következő:
Elsőre ez így jól hangzik, hiszen garantáltan az infláció feletti kamatot kaphatsz a nyugdíj előtakarékosságodra. Ráadásul még a 20%-os adóvisszatérítés is növeli mindezt.
Véleményem szerint elsősorban azoknak, akiknek már csak néhány évük van a nyugdíjig. Ugyanis akármelyik nyugdíj előtakarékossági megoldást nézzük, igazából mindegyik 10 éven túli tartamra való. 10 éven belül csak az egyszeri díjas UL nyugdíjbiztosítások adnak igazán megoldást.
Az önkéntes nyugdíjpénztárak és a NYESZ 10 éves várakozási idejét nem írja felül az, ha közben nyugdíjba mész. Vagyis hiába leszel nyugdíjas, meg kell várnod a 10 év elteltét.
Nyugdíjbiztosításnál ilyen szempontból előnyösebb helyzetben vagy, hiszen ez minden esetben a nyugdíjba vonulásodkor jár le vagy a 65. születésnapodon. Ha ez 10 éven belül van, akkor is.
De mi a helyzet akkor, ha csak például 4-6 éved van a nyugdíjig, de mégis szeretnél felkészülni rá és élni az adóvisszatérítés lehetőségével? Rendszeres díjas nyugdíjbiztosítást nem javaslok erre a néhány évre, mert "fej nehéz" termék. Az elején magas a költség elvonás és ennyi idő alatt nem fogja ezt kitermelni.
Viszont az egyszeri díjas + eseti díj évente kombináció nyerő lehet erre a viszonylag rövid időszakra is.
Erre ad véleményem szerint jó alternatívát majd az új Nyugdíjkötvény, hiszen a PMÁK kamatánál is magasabb kamatot ígérnek rá + adóvisszatérítés.
Amire még jó lehet az az, ha szeretnéd megosztani a kockázatot a nyugdíjcélú megtakarításaidban.
Ugyanis, ha részben ebben gyűjtögetsz, részben magasabb kockázatot vállalsz a NYESZ-nél vagy a nyugdíjbiztosításodban, akkor összességében nagyobb hozamot érhetsz el. Mégis benne van a biztonság érzése is...
Egyértelmű cél, hogy az államadósság legnagyobb része forintban legyen. Ugyanis egy esetleges válság idején a külföldi befektető könnyebben kiszáll, mint az országunk saját lakossága. Ráadásul így az erre fizetett kamatot is országon belül költjük el.
Ennek egyik eszköze lesz a Nyugdíjkötvény is. Jelenleg az ÁKK adati szerint már meghaladja a teljes adósságállomány 25%-át a lakossági állampapírokban levő pénz.
Azonban már most is kb. 2 százalékponttal többet fizet az állam a lakossági papírok kamataira, mint az egyéb piaci szereplőknek. Ha további pénzeket terelnek át ide, akkor ez tovább növeli az állam kiadásait. Ehhez pedig még hozzá kell adjuk az elengedett (visszatérített) SZJA-t is, sőt, a most elfogadott módosítással a kamatadómentességét is az állampapíroknak.
Ez összességében évente akár 150-200 milliárd forintot is jelenthet. Ez az ára az állam biztonságának...
Azt már tudjuk, hogy azért van szükség az öngondoskodásra, mert az öregedő társadalom miatt az állam hamarosan nem lesz képes fizetni az egyre népesebb idősebb korosztály nyugdíját az egyre fogyó járulékfizetők befizetéseiből. Erről itt írtam bővebben.
Ha megnézed Magyarország korfáját, akkor azt látod, hogy egyre szélesebb a nyugdíjas korosztály és nincs utánpótlás. Mostanság mentek/mennek nyugdíjba a "Ratkó-gyerekek", az 50-es évek szülöttei. Ez a korosztály a felső kiszélesedő sáv.
Ez komoly problémát jelent, hiszen egyszerre sokan lettek hirtelen járulékfizetőből nyugdíjasok, amire még rátett egy lapáttal a nők 40 éves nyugdíjbavonulási lehetősége.
A következő kiszélesedő sáv a "GYES-gyerekek" (1967-1970) és a "Ratkó-unokák" (1970-1975). Vagyis 13 év múlva újra borulhat a költségvetés jó pár éven keresztül, hiszen egyelőre úgy tűnik, nincs utánpótlás...
Pontosan emiatt törölték az Alaptörvényből az állam nyugdíjfizetési kötelezettségét. Viszont, ha "bejön" az új ötlet, vagyis sokan vásárolnak nyugdíjkötvényt, akkor ez már egy "szerződés", amit az államnak teljesítenie KELL.
Hogyan fogja kifizetni a garantált kamatokkal növelt befizetésedet? Hiszen pont azért kell megtakarítanod erre a célra, mert az államnak nem lesz rá pénze. Vajon arra lesz, hogy ezeket a kötvényeket kamatostól visszafizesse? Azért átgondolandó, hogy csak erre alapozd a nyugdíj kiegészítésedet...
Az alapvető cél az kellene legyen, hogy rendszeres megtakarításra vegyenek rá. Azonban ez a Babakötvény esetében sem sikerült. Vajon hogyan fog működni a Nyugdíjkötvénynél?
Igazán rendszeres megtakarításra szinte csak a nyugdíjbiztosítások ösztönöznek, meg valamennyire az önkéntes pénztárak. Azonban rögtön felmerül a kérdés, hogy ha a Nyugdíjkötvényből csak a lakosság vásárolhat, az egyéb piaci szereplők nem, akkor miért tennéd a pénzed az önkéntes pénztárba például.
A ÖNyP portfólóik jelentős részét képezik az állampapírok. Viszont a pénztárak 1-4% költséggel dolgoznak. Tehát kevesebb kamatot kapsz és magasabb a költségelvonás, pedig állampapír itt is, meg ott is.
Szinte minden biztosító kínál olyan eszközalapot a nyugdíjbiztosításokhoz, melyek államkötvény túlsúlyosak. Itt is magasabb költség és alacsonyabb kamat az új Nyugdíjkötvényhez képest.
A biztosítókat annyira nem féltem, az egyéb bevételeik miatt. De vajon a pénztárak hogyan élik túl, ha tovább csökkennek a tagi befizetések?
Látszólag semmilyen. Ha ugyanúgy fog működni, mint az egyéb állampapíroknál, hogy ha az Államkincstárnál veszed, akkor nulla költséged van, akkor így lesz.
Ugyanakkor felmerül a kérdés (az indító gondolatom kapcsán), hogy ha az értékesítésbe bekapcsolódik egy profitorientált cég hálózata (Fundamenta), akkor vajon ennek az árát hogyan fogod megfizetni. Ők jutalék nélkül nem dolgoznak...
Ha nincs rá jutalék, akkor nem értékesítenek. Ha van, de ezt nem jelenítik meg, mint költség, akkor a kínált kamat rovására megy majd. Vagy valamilyen elszámolt összegként megjelenik az állami költségvetésben. Vagyis ennek is az adófizetők fizetik meg az árát.
Az üzleti beszélgetések során gyakran teszik fel nekem a kérdést, hogy mi történik akkor, ha az adott bank/biztosító/pénztár fizetésképtelenné válik. Azt gondolom, ugyanezt a kérdést érdemes az új Nyugdíjkötvény esetében is feltenni.
Mi történik akkor, ha csak erre alapozod a nyugdíjadat és az állam fizetésképtelenné válik?
Abban az esetben, ha más formában is megtakarítasz, akkor jó eséllyel csak az állami nyugdíjadat fenyegeti veszély, a magán nyugdíjadat nem. De ha a járulék fizetés mellett csak a Nyugdíjkötvényben takarékoskodsz, akkor minden vagyonod egy lóra tetted fel. Ha az állam bukik, akkor Te is buksz.
Volt már ilyen a történelmünkben. 20-30-40 évre előre megjósolni az eseményeket igen nehéz. Bármi történhet...
A kormány szerint szó sincs arról, hogy az új Nyugdíjkötvény bevezetése egy "barátságtalan akció" lenne részükről. Azt mondják, az új terméket versenytársként kell felfognia az érintett piaci szereplőknek.
Az állami garancia előrevetíti azt, hogy a pénztáraknak és a biztosítóknak is elő kell állnia valamilyen garanciarendszerrel a bizalom további erősítése érdekében. Ennek viszont további költségei lehetnek, amit végső soron az előtakarékoskodók fognek megfizetni...
Azt gondolom, hogy egyik termék sem való mindenkinek és mindnek megvannak a maga kockázatai (előnyei és hátrányai). Bár e részletes feltételeket még nem ismerjük, de abban biztos vagyok, hogy ez igaz lesz a Nyugdíjkötvényre is.
Azt javaslom, mielőtt belevágsz majd, ülj le, számolj, elemezz, vesd össze a különböző szempontok alapján a többi lehetőséggel, és csak ezek alapján dönts...
Az egyetlen dolog, ami biztos, hogy Neked is ideje elkezdened a megtakarítást, ha még eddig nem tetted volna meg. A statisztikai adatok szerint a magyar lakosság még mindig nem veszi komolyan ezt a problémát.
A lakossági megtakarításokból az öngondoskodási célú termékek aránya mindössze 7,9% volt 2018-ban az MNB adatai alapján. Méghozzá mindhárom nyugdíjcélú megtakarítási forma részaránya csökkent. Ugyanakkor rohamosan növekszik a folyószámla-betétek, a készpénz és az állampapír állomány.
Ezek egyike sem alkalmas öngondoskodási célra, a betétek majdnem nulla és a készpénz nulla kamatáról nem is beszélve...
Hogyan tudsz felkészülni Te is? Hívd fel tanácsadódat és kérd meg, hogy segítsen. Nincs ilyen? A pénzügyi tervezés fontos része az anyagi biztonságodnak. A halogatásnak ára van, mert az anyagi függetlenségedet veszélyezteti.
Dönts tudatosan és erősödj meg pénzügyileg!
Móni
Címkék : nyugdíjcélú megtakarítások, nyugdíjbiztosítás, nyugdíj előtakarékosság, nyugdíj, állami nyugdíjkötvény, nyugdíjkötvény, állampapírok, öngondoskodás, biztonság, biztonságos állampapírok, legjobb nyugdíjmegtakarítás, új nyugdíjkötvény, anyagi biztonság, anyagi függetlenség, pénzügyi tervezés, ÖNyP, öregedő társadalom, NYESZ, állampapírok kamat, Fundamenta
Írásaimban megmutatom a főbb buktatókat, összegyűjtöm a szempontokat, összehasonlításokat és kalkulációkat készítek a pénzügyi döntéseid megkönnyítésére, a megfelelő tanácsadó kiválasztására. Naprakész információkat találsz napi pénzügyeidhez. Segítek akkor is, ha pénzügyi tanácsadó vagy, hogy szakmailag felkészültebben, valóban ügyfélérdekből tárgyalhass, és valós segítővé válhass, mert érdemes, széles piaci ismeretekkel, megfelelő szakértelemmel, etikusan dolgozni. Ha független pénzügyi tanácsadóra van szükséged a pénzügyi problémád megoldásához, vagy szívesen lennél a munkatársunk, hívj fel :)
Úgy gondolod Te is, hogy hozzáértő és etikus független pénzügyi tanácsadókra van szükség? Fontosnak tartod Te is a pénzügyi tudatosságot? Segíts nekünk, hogy minél több emberhez jusson el blogunk, és kattints a "Tetszik az oldal" gombra :)
Örömmel tölt el, ha elég értékesnek találod írásaimat vagy az általam készített képeket, infografikákat és grafikonokat, hogy felhasználd. Forrásmegjelöléssel linkelve az oldalamat, szabadon teheted. Sokat dolgozom azzal, hogy a legjobbat adjam Neked, ezért kérlek, becsüld meg ezzel azt, amit kapsz blogbejegyzéseim által. Minden más felhasználása az oldalon található tartalmaknak szerzői jogokat sért. Köszönettel, Cziráki Móni, szerző, Etikuspénzügyek.hu.
Még több értékes információt szeretnél? Kérd a Heti PénzTippet, melyben hetente küldök hasznos ötleteket, szempontokat, híreket a mindennapi pénzügyeidhez. KATTINTS!
Jól jönne néhány konkrét válasz a kérdéseidre? Eltűnt a pénzügyi tanácsadód? Belebonyolódtál a pénzügyi termékek útvesztőjébe? Csak írj vagy hívj, és beszélgessünk arról, ami Neked fontos pénzügyeidben. Apró betűk nélkül...
Magad vennéd a kezedbe a pénzügyeidet, hogy elérhesd az anyagi biztonságot vagy akár a pénzügyi szabadságot? Szívesen tanulnál, fejlődnél ennek érdekében? Megnyitottuk az Érted a Pénzed - Pénzügyi tudatosság Akadémiát!
Szívesen kötöd saját magad a biztosításaidat? Használd utasbiztosítás, lakásbiztosítás, KGFB és CASCO biztosítás megkötéséhez kalkulátorunkat! Miért előnyösebb ez számodra, mint más internetes alkuszok felületei? Mert azonnali, korrekt ajánlatösszehasonlítást kapsz. Probléma esetén pedig ügyfélszolgáltaunk és mi magunk segítünk megoldani azt - legyen szó ügyintézésről, káreseményről, változtatásokról. Itt kezdd!:
Az Etikuspénzügyek.hu blogon, amely 2017.január 6-án indult, 2020. május 10-ig az
oldalmegtekintések száma 521.599
volt, ami naponta 400-500 oldal olvasót jelent. Szükséged van ránk Neked is :)?
Lakásbiztosítás ajánlatot kérek
"Mónikát lelkiismeretes és sikerorientált pénzügyi szakembernek és vezetőnek ismertem meg. Olyan ember aki komoly háttérismerettel és emberközpontú szemlélettel felvértezve támogatja kollégáit, ügyfeleit." (Jacsó László, Etyek - coach, tréner)
Kedvet kaptál ahhoz, hogy kipróbáld Magad pénzügyi tanácsadóként? Szakmabeli vagy és szeretnél kiteljesedni? Támogatásra vagy épp önállóságra vágysz? Beszélgessünk!
MEGLEPETÉS női magazin - 40 évesen nyugdíjba vonulni? - Papp Noémi cikkében szakértői közreműködés
RTL KLUB - PénzÜgyesek vetélkedő - szakértő tanácsadói közreműködés, a feladatok kitalálása és összeállítása, valamint részvétel a zsűriben
ATV Híradóban Somos Andrással pénzügyi szakértőként arról, mi a következménye a karácsonyra felvett személyi kölcsönöknek
Interjút készítettek velem a pénzügyi tanácsadók munkájáról, elveimről és a NOK-ról A feltett kérdésekre adott válaszaimat a bdpst24.hu oldalán olvashatod.
Interjúra hívott az Üzletem.hu oldal. Karrierről, szakmai kihívásokról, elvekről, tervekről beszélgettünk. Hiszen megtaláltam a küldetést, ami megállíthatatlanul hajt előre. Itt olvashatod
SEM IDŐD, SEM ENERGIÁD pénzügyi termékekkel, biztosításokkal foglalkozni? Eltűnt a pénzügyi tanácsadód, vagy meguntad, hogy már a sokadik hív fel, mostantól majd ő lesz az? Nincs pénzed, de szeretnéd, ha idővel lenne biztonságot adó megtakarításod? Van pénzed, de nem tudod, hogyan gyarapítsd okosan?
KÉRJ SZAKÉRTŐI SEGÍTSÉGET ! Független pénzügyi tanácsadás, ami Rólad szól - apró betűk nélkül...
VAGY TANULJ és fejlődj saját időbeosztásod és tempód szerint! Ezt kínálja a pénzügyi tudatosság akadémiánk!
INFORMÁCIÓT KERESEL PÉNZÜGYI TERMÉKEKKEL KAPCSOLATBAN? KATTINTS ÉS TALÁLD MEG ÚJ WEBOLDALAMON!
MIUTÁN FELIRATKOZTÁL KATTINTS A KÉPRE ÉS KÜLDD EL, MIRŐL OLVASNÁL SZÍVESEN!