Ez a címe annak a szakmai cikknek, amellyel az MNB a napokban, a bankoknak kiadott ajánlására ad magyarázatot, a kamatkockázat csökkentése érdekében. Vajon akkor hamarosan kezdődik a kamatemelések időszaka is?
Bár az utóbbi időben történt jegybanki intézkedések eredményeképp töredékére csökkent a változó kamatozású hitelek részaránya (4%) az új hitelfelvételekben, a régi állomány azonban még mindig jelentős nagyságú (itt az arány 60%).
Elsősorban azok érintettek ebben (közel 130 ezer fogyasztó), akik az ún. Fair banki törvény bevezetése előtt (2015. február 1.) vettek fel hitelt és még legalább 10 év van hátra a futamidőből.
Ha változó kamatozású jelzáloghiteled van, nyártól várhatod a bankodtól a tájékoztatást erről (legkésőbb 2019.09.30-ig meg kell kapnod). Ha pedig kattintasz, akkor ezentúl időben értesülsz minden fontos hírről, sőt, tippeket, ötleteket, szempontokat kapsz a pénzügyeidhez :)
Vajon melyikkel jársz jobban?
Azok kapnak értesítést a kamatkockázatról és az átszerződés lehetőségéről, akinek:
A szerződés módosítására legalább 30 napos határidőt kell adjon a bank a Tájékoztató kiküldésétől számítva, és nem köthetik további szerződéses feltételek teljesítéséhez.
Ezzel csökkentheted a törlesztőrészleted változásának kockázatát.
A 3-6-12 havi kamatperiódus a BUBOR (Budapesti Bankközi Forint Hitelkamatláb) változásához igazodik. Ez jelenleg alacsony szinten van, így a törlesztőd csökkenni már nem nagyon fog ennél jobban.
Viszont könnyen megugorhat egy esetleges emelkedésnél.
Ez azt jelenti, hogy egy 1-3 százalékpontos emelkedés a havi törlesztőrészletedet akár 7-22 százalékkal is megemelheti. Vagyis, ha jelenleg havonta 60.000 Ft-ot fizetsz, akkor ez lehet már 3 hónap múlva is 64.200 - 73.200 Ft is.
Például a 12 havi BUBOR 2003. május és december között 6,19-ről 13,23-ra, 2018. április és július között 0,11-ről 0,63-ra ugrott, hogy csak két kiragadott esetet mutassak.
Ezáltal a törlesztés kiszámíthatatlanná és megterhelővé válhat. Ez pedig nagyobb veszély, mint a fix kamatozású hitelek némileg magasabb, de állandó nagyságú törlesztőrészlete.
Az MNB ajánlás szerint a banknak a fix 5 éves,a fix 10 éves vagya végig fix kamatozású változatokból legalább kettőt kell bemutatnia Számodra. A Tájékoztató átvétele utáni személyes megjelenésedkor pedig az MFL, vagyis minősített fogyasztóbarát hitel lehetőségének bemutatása is szükséges.
A Tájékoztatót a bankoknak igazolható módon (például e-mail, netbank) kell megküldeniük és úgy összeállítaniuk, hogy összehasonlítható módon kimutassa a különbségeket a különböző kamatperiódusok között.
Emellett ez csak egy szerződés módosítás. Nincs végtörlesztési díj, folyósítási költség, jelzálog bejegyzési és törlési díj, sem pedig értékbecslési díj. Remélhetőleg a közjegyzői díj is mérsékelt lesz, legalábbis az MNB ezt szorgalmazza.
Az MNB ajánlás gondol arra is, hogy lesznek olyanok, akik a megemelkedett törlesztő részlet miatt a módosítást nem tudják elfogadni. Viszont, ha mégis szeretnél élni ezzel a lehetőséggel, jelezd a bank felé, ugyanis intézkedési tervet kell kidolgoznia erre az esetre is.
Azt javaslom tehát, hogy ha megérkezik az értesítés, olvasd át figyelmesen a bank ajánlatát és mérlegeld. Valószínűleg érdemes élned ezzel a lehetőséggel, ha még hosszú a hátralevő futamidő...
Ha emelkedik a kamat, mennyire lesz megterhelő?
Nos, ez attól függ, hogy mennyi a teljes futamidő és abból mennyi van még hátra. Ha csak 1-2 év, akkor valószínűleg nem éri meg változtatnod. De ha mondjuk a 15 éves hiteledből még 9 év hátra van, akkor célszerű Neked is átgondolnod a váltást.
Akkor is érdemes tovább gondolnod ezt a lehetőséget, ha nem igazán tetszik az a módosítás, amit a bankod felajánlot. Ugyanis lehet, hogy másik bank még jobb konstrukciót kínál.
Ahhoz, hogy könnyebben tudj dönteni, és megfelelő szempontokat vegyél figyelembe ehhez, érdemes átolvasnod korábbi cikkeimet a hitelekkel kapcsolatban. Ezekben elemzéseket, összehasonlításokat, és konkrét számokat adok a döntésedhez.
Keresd fel saját, személyes pénzügyi tanácsadódat, és kérd a segítségét!
Nincs olyan, akiben megbízol? Töltsd ki kérdőívünket, és hamarosan felhívunk:
Jól jönne a segítségetek, Móni!
...vagy válassz Magadnak közülünk olyat, aki ezentúl segítségedre lesz a pénzügyeidben, és a szükséges pénzügyi tervezésben. Profi pénzügyi tanácsadóink 10 bank ajánlatából keresik meg Neked a számodra legjobb lakáshitelt, fix kamatozással. Kattints :)
Dönts tudatosan és erősödj meg pénzügyileg!
Móni
(Szerző és képek: Czirákiné Kocsis Mónika - minden jog fenntartva (2019.04.23.))
Címkék : jelzáloghitel, lakáshitel, változó kamatozású hitel, fix kamatozású hitel, legjobb lakáshitel, lakáshitelek összehasonlítása, pénzügyi tervezés, profi pénzügyi tanácsadó, MNB ajánlás, pénzügyi tanácsadó, pénzügyi tanácsadás, MFL hitel, minősített fogyasztóbarát hitel
Írásaimban megmutatom a főbb buktatókat, összegyűjtöm a szempontokat, összehasonlításokat és kalkulációkat készítek a pénzügyi döntéseid megkönnyítésére, a megfelelő tanácsadó kiválasztására. Naprakész információkat találsz napi pénzügyeidhez. Segítek akkor is, ha pénzügyi tanácsadó vagy, hogy szakmailag felkészültebben, valóban ügyfélérdekből tárgyalhass, és valós segítővé válhass, mert érdemes, széles piaci ismeretekkel, megfelelő szakértelemmel, etikusan dolgozni. Ha független pénzügyi tanácsadóra van szükséged a pénzügyi problémád megoldásához, vagy szívesen lennél a munkatársunk, hívj fel :)
Úgy gondolod Te is, hogy hozzáértő és etikus független pénzügyi tanácsadókra van szükség? Fontosnak tartod Te is a pénzügyi tudatosságot? Segíts nekünk, hogy minél több emberhez jusson el blogunk, és kattints a "Tetszik az oldal" gombra :)
Örömmel tölt el, ha elég értékesnek találod írásaimat vagy az általam készített képeket, infografikákat és grafikonokat, hogy felhasználd. Forrásmegjelöléssel linkelve az oldalamat, szabadon teheted. Sokat dolgozom azzal, hogy a legjobbat adjam Neked, ezért kérlek, becsüld meg ezzel azt, amit kapsz blogbejegyzéseim által. Minden más felhasználása az oldalon található tartalmaknak szerzői jogokat sért. Köszönettel, Cziráki Móni, szerző, Etikuspénzügyek.hu.
Még több értékes információt szeretnél? Kérd a Heti PénzTippet, melyben hetente küldök hasznos ötleteket, szempontokat, híreket a mindennapi pénzügyeidhez. KATTINTS!
Jól jönne néhány konkrét válasz a kérdéseidre? Eltűnt a pénzügyi tanácsadód? Belebonyolódtál a pénzügyi termékek útvesztőjébe? Csak írj vagy hívj, és beszélgessünk arról, ami Neked fontos pénzügyeidben. Apró betűk nélkül...
Magad vennéd a kezedbe a pénzügyeidet, hogy elérhesd az anyagi biztonságot vagy akár a pénzügyi szabadságot? Szívesen tanulnál, fejlődnél ennek érdekében? Megnyitottuk az Érted a Pénzed - Pénzügyi tudatosság Akadémiát!
Szívesen kötöd saját magad a biztosításaidat? Használd utasbiztosítás, lakásbiztosítás, KGFB és CASCO biztosítás megkötéséhez kalkulátorunkat! Miért előnyösebb ez számodra, mint más internetes alkuszok felületei? Mert azonnali, korrekt ajánlatösszehasonlítást kapsz. Probléma esetén pedig ügyfélszolgáltaunk és mi magunk segítünk megoldani azt - legyen szó ügyintézésről, káreseményről, változtatásokról. Itt kezdd!:
Az Etikuspénzügyek.hu blogon, amely 2017.január 6-án indult, 2020. május 10-ig az
oldalmegtekintések száma 521.599
volt, ami naponta 400-500 oldal olvasót jelent. Szükséged van ránk Neked is :)?
Lakásbiztosítás ajánlatot kérek
"Mónikát lelkiismeretes és sikerorientált pénzügyi szakembernek és vezetőnek ismertem meg. Olyan ember aki komoly háttérismerettel és emberközpontú szemlélettel felvértezve támogatja kollégáit, ügyfeleit." (Jacsó László, Etyek - coach, tréner)
Kedvet kaptál ahhoz, hogy kipróbáld Magad pénzügyi tanácsadóként? Szakmabeli vagy és szeretnél kiteljesedni? Támogatásra vagy épp önállóságra vágysz? Beszélgessünk!
MEGLEPETÉS női magazin - 40 évesen nyugdíjba vonulni? - Papp Noémi cikkében szakértői közreműködés
RTL KLUB - PénzÜgyesek vetélkedő - szakértő tanácsadói közreműködés, a feladatok kitalálása és összeállítása, valamint részvétel a zsűriben
ATV Híradóban Somos Andrással pénzügyi szakértőként arról, mi a következménye a karácsonyra felvett személyi kölcsönöknek
Interjút készítettek velem a pénzügyi tanácsadók munkájáról, elveimről és a NOK-ról A feltett kérdésekre adott válaszaimat a bdpst24.hu oldalán olvashatod.
Interjúra hívott az Üzletem.hu oldal. Karrierről, szakmai kihívásokról, elvekről, tervekről beszélgettünk. Hiszen megtaláltam a küldetést, ami megállíthatatlanul hajt előre. Itt olvashatod
SEM IDŐD, SEM ENERGIÁD pénzügyi termékekkel, biztosításokkal foglalkozni? Eltűnt a pénzügyi tanácsadód, vagy meguntad, hogy már a sokadik hív fel, mostantól majd ő lesz az? Nincs pénzed, de szeretnéd, ha idővel lenne biztonságot adó megtakarításod? Van pénzed, de nem tudod, hogyan gyarapítsd okosan?
KÉRJ SZAKÉRTŐI SEGÍTSÉGET ! Független pénzügyi tanácsadás, ami Rólad szól - apró betűk nélkül...
VAGY TANULJ és fejlődj saját időbeosztásod és tempód szerint! Ezt kínálja a pénzügyi tudatosság akadémiánk!
INFORMÁCIÓT KERESEL PÉNZÜGYI TERMÉKEKKEL KAPCSOLATBAN? KATTINTS ÉS TALÁLD MEG ÚJ WEBOLDALAMON!
MIUTÁN FELIRATKOZTÁL KATTINTS A KÉPRE ÉS KÜLDD EL, MIRŐL OLVASNÁL SZÍVESEN!