A NAV a nyilvántartásában szereplő, a munkáltatói, kifizetői bevallásokban, adatszolgáltatásokban érkezett adatok alapján 2021-ben is külön kérés nélkül elkészíti a magánszemélyek adóbevallási tervezetét.
Emellett A 2021. március 8-tól hatályba léptetett szigorúbb védelmi intézkedések alapján a személyes megjelenést igénylő szolgáltatást nyújtó vállalkozások 2021. március 28-ig zárva tartanak, ezért márciusban kiegészült a kedvezményezett tevékenységet folyató vállalkozások köre, melyek igénybe vehetik az adózási könnyítéseket.
Nézzük a legfontosabb információkat és a feladatokat fentiekkel kapcsolatban. Ha csak egyikben vagy érintett, kattints a linkre és "odavisz":
Ha pedig ezentúl is naprakész akarsz maradni a pénzügyeidet érintő kérdésekben, akkor kattints, és érkeznek a hírek a virtuális postaládádba:
A NAV közleménye szerint a 2021 februárjában már katázó, mentesített tevékenységet folytató kisadózó vállalkozásnak 2021 márciusára nem kell megfizetnie a főállású, illetve a nem főállású kisadózó utáni tételes adót. A kedvezményt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kérelem nélkül megállapítja.
A KATA alóli mentesülés nem befolyásolja a jogosultságodat a TB és munkaerőpiaci ellátásokra, sem azok összegét. A mentesség nem csökkenti a 12 millió forintos bevételi értékhatárt sem.
Ha kisadózó vállalkozásod van, nem kell külön kérelmezned a március hónapra fizetendő KATA alóli mentességet, azt a NAV állapítja meg.
2020. november 11-én csökkentek a veszélyeztetett gazdasági ágazatokban működő vállalkozások munkaviszonyban foglalkoztatottak után fizetendő közterhei. Vagyis a kedvezményeket a kifizetők a munkaviszonyban foglalkoztatottakkal összefüggésben felmerülő közterhek után érvényesíthetik.
Ezt követően bővült az érintett ágazatok köre, majd meghosszabbodott a kedvezmények igénybevételének időszaka: először decemberre, majd 2021. január–március hónapjaira is.
Márciusra a veszélyeztetett ágazatban tevékenykedő egyéni vállalkozóknak és társas vállalkozásoknak sem kell szociális hozzájárulási adót fizetniük.
Tényleges főtevékenységnek az a tevékenység számít, amiből a kifizetőnek a rendelet hatálybalépését, 2020. november 11-ét megelőző hat hónapban a legtöbb bevétele, de legalább bevételének 30%-a származott.
Ugyanígy kell megállapítaniuk a tényleges főtevékenységet a kisvállalati adóalanyoknak is.
A 485/2020. Korm. rendelet alapján veszélyeztetett ágazatba tartozó vállalkozásnak tekintendők, és 2020 novembere óta adókönnyítéseket vehetnek igénybe a következő tevékenységet tényleges főtevékenységként végző vállalkozások:
Az adókedvezmények igénybevételének feltétele, hogy
A szociális hozzájárulási adónál és a szakképzési hozzájárulásnál a kedvezmény igénylésére az adott havi 08-as bevallásban van lehetőség. A bevallásban nyilatkoznod kell a tényleges főtevékenységről és arról, hogy megfelelsz az érvényesítési feltételeknek.
A rehabilitációs hozzájárulással kapcsolatos kedvezményt a 01-es bevallásban, a KIVA-ban igénybe vehető könnyítést a 20KIVA és 21KIVA bevallásban lehet érvényesíteni, a szükséges nyilatkozatok megtételével.
Az adókedvezmények támogatásnak minősülnek, az azokkal kapcsolatos iratokat tíz évig meg kell őrizni!
Március hónapra kibővült azon vállalkozásokkal a kör, akiknek be kellett zárni a vészhelyzeti intézkedések miatt:
2021 márciusra ezen főtevékenységet vállalkozók ugyanazokat a kedvezményeket és könnyítéseket vehetik igénybe és ugyanazokkal a feltételekkel, mint az előző pontban felsorolt vállalkozások már 2020 novemberétől.
A kedvezmények igénybevételének feltétele, hogy
A saját magad utáni mentességet a 2158-as bevallásban igényelheted márciusra. Az adókedvezmények támogatásnak minősülnek, az azokkal kapcsolatos iratokat tíz évig meg kell őrizni!
A 2020-ra vonatkozó személyi jövedelemadó-bevallás benyújtásának és az adó (SZJA) megfizetésének határideje 2021. május 20.
Az éves személyi jövedelemadó bevallhatod azzal, hogy elfogadod a NAV által elkészített adóbevallási tervezetet, akár kiegészítéssel is, vagy önállóan benyújtod a 20SZJA jelű nyomtatványt.
A NAV 2021. március 15-től teszi elérhetővé az SZJA bevallások tervezetét. Mit kelle tenned?
Akkor további teendőd nincs, a tervezet 2021. május 20-án érvényes bevallássá válik.
Ebben az esetben 2021. május 20-ig az eSZJA-portálon javíthatod, kiegészítheted és beküldheted a bevallást, vagy ha nem rendelkezel ügyfélkapuval, akkor önállóan kell a 20SZJA bevallást benyújtanod.
Az elektronikus ügyintézés feltétele a Központi Azonosítási Ügynök általi azonosítás, vagyis úgynevezett KAÜ-azonosítás. Ennek három formája lehet:
Akkor sincs gond, ha eddig nem volt ügyfélkapud, de most megnyitnád. Amint megvan, ugyanúgy látni fogod az SZJA bevallástervezetedet.
Ha nincs lehetőséged az elektronikus ügyintézésre, akkor 2021. április 15-éig kérheted, hogy a NAV papíralapon küldje meg neked az adóbevallási tervezetet.
A kérelem többféle módon juttatható el a NAV-hoz:
Az igénylés alapján adóbevallási tervezetet tértivevényes küldeményként 2021. április 30-áig postázza a NAV.
2021. április 15. után az adóbevallási tervezet kizárólag személyesen, a NAV ügyfélszolgálatain kérhető és vehető át 2021. május 20-ig.
A papíralapon kapott tervezetet nem kell aláírnod, nem kell visszaküldened, ha annak tartalmával egyetértesz.
Ha nem, akkor a 20SZJA bevallást kell benyújtanod 2021. május 20-ig. Ez logikus, hiszen a kinyomtatott, papíralapon kapott tervezetet javítani nem lehet.
A 20SZJA nyomtatvány elérhető a webes felületen, a https://eszja.nav.gov.hu linken, ahol elektronikus hozzáférés nélkül is használhatod a nyomtatványkitöltő programot, és üres bevallást is nyomtathatsz PDF formátumban.
Ezt az Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogramban (ÁNYK) a következő linken: https://nav.gov.hu/nav/letoltesek/nyomtatvanykitolto_programok/nyomtatvanykitolto_ programok_nav/bevallasok/20SZJA.html tudod megtenni.
Amennyiben több munkahelyed is volt 2020-ban, a NAV akkor is elkészíti az SZJA bevallásodat. Természetesen a helyes adóbevallásnak alapfeltétele, hogy a munkáltatóid teljesítették az adófizetési kötelezettségüket. :)
Az információ hatalom, ezért Te se maradj le:
Barátaidat pedig segítsd egy megosztással :)
Dönts tudatosan és erősödj meg pénzügyileg
Móni
(Szerző és képek: Czirákiné Kocsis Mónika - minden jog fenntartva (2020.03.14. - utoljára frissítve 2021.03.22.))
Címkék : adókönnyítés, vállalkozások adózása 2020, vállalkozások adózása 2021, vállalkozás, vállalkozói pénzügyek, adózás 2020, adózás 2021, adócsökkentés, adóbevallás, SZJA 2021, gazdasági válság, gazdaságvédelmi program, gazdaság-újraindítási akcióterv, KATA vállalkozó, KATA 2020, KATA 2021, szociális hozzájárulási adó, adókedvezmény, pénzügyi tanácsadás, pénzügyek okosan
Írásaimban megmutatom a főbb buktatókat, összegyűjtöm a szempontokat, összehasonlításokat és kalkulációkat készítek a pénzügyi döntéseid megkönnyítésére, a megfelelő tanácsadó kiválasztására. Naprakész információkat találsz napi pénzügyeidhez. Segítek akkor is, ha pénzügyi tanácsadó vagy, hogy szakmailag felkészültebben, valóban ügyfélérdekből tárgyalhass, és valós segítővé válhass, mert érdemes, széles piaci ismeretekkel, megfelelő szakértelemmel, etikusan dolgozni. Ha független pénzügyi tanácsadóra van szükséged a pénzügyi problémád megoldásához, vagy szívesen lennél a munkatársunk, hívj fel :)
Úgy gondolod Te is, hogy hozzáértő és etikus független pénzügyi tanácsadókra van szükség? Fontosnak tartod Te is a pénzügyi tudatosságot? Segíts nekünk, hogy minél több emberhez jusson el blogunk, és kattints a "Tetszik az oldal" gombra :)
Örömmel tölt el, ha elég értékesnek találod írásaimat vagy az általam készített képeket, infografikákat és grafikonokat, hogy felhasználd. Forrásmegjelöléssel linkelve az oldalamat, szabadon teheted. Sokat dolgozom azzal, hogy a legjobbat adjam Neked, ezért kérlek, becsüld meg ezzel azt, amit kapsz blogbejegyzéseim által. Minden más felhasználása az oldalon található tartalmaknak szerzői jogokat sért. Köszönettel, Cziráki Móni, szerző, Etikuspénzügyek.hu.
Még több értékes információt szeretnél? Kérd a Heti PénzTippet, melyben hetente küldök hasznos ötleteket, szempontokat, híreket a mindennapi pénzügyeidhez. KATTINTS!
Jól jönne néhány konkrét válasz a kérdéseidre? Eltűnt a pénzügyi tanácsadód? Belebonyolódtál a pénzügyi termékek útvesztőjébe? Csak írj vagy hívj, és beszélgessünk arról, ami Neked fontos pénzügyeidben. Apró betűk nélkül...
Magad vennéd a kezedbe a pénzügyeidet, hogy elérhesd az anyagi biztonságot vagy akár a pénzügyi szabadságot? Szívesen tanulnál, fejlődnél ennek érdekében? Megnyitottuk az Érted a Pénzed - Pénzügyi tudatosság Akadémiát!
Szívesen kötöd saját magad a biztosításaidat? Használd utasbiztosítás, lakásbiztosítás, KGFB és CASCO biztosítás megkötéséhez kalkulátorunkat! Miért előnyösebb ez számodra, mint más internetes alkuszok felületei? Mert azonnali, korrekt ajánlatösszehasonlítást kapsz. Probléma esetén pedig ügyfélszolgáltaunk és mi magunk segítünk megoldani azt - legyen szó ügyintézésről, káreseményről, változtatásokról. Itt kezdd!:
Az Etikuspénzügyek.hu blogon, amely 2017.január 6-án indult, 2020. május 10-ig az
oldalmegtekintések száma 521.599
volt, ami naponta 400-500 oldal olvasót jelent. Szükséged van ránk Neked is :)?
Lakásbiztosítás ajánlatot kérek
"Mónikát lelkiismeretes és sikerorientált pénzügyi szakembernek és vezetőnek ismertem meg. Olyan ember aki komoly háttérismerettel és emberközpontú szemlélettel felvértezve támogatja kollégáit, ügyfeleit." (Jacsó László, Etyek - coach, tréner)
Kedvet kaptál ahhoz, hogy kipróbáld Magad pénzügyi tanácsadóként? Szakmabeli vagy és szeretnél kiteljesedni? Támogatásra vagy épp önállóságra vágysz? Beszélgessünk!
MEGLEPETÉS női magazin - 40 évesen nyugdíjba vonulni? - Papp Noémi cikkében szakértői közreműködés
RTL KLUB - PénzÜgyesek vetélkedő - szakértő tanácsadói közreműködés, a feladatok kitalálása és összeállítása, valamint részvétel a zsűriben
ATV Híradóban Somos Andrással pénzügyi szakértőként arról, mi a következménye a karácsonyra felvett személyi kölcsönöknek
Interjút készítettek velem a pénzügyi tanácsadók munkájáról, elveimről és a NOK-ról A feltett kérdésekre adott válaszaimat a bdpst24.hu oldalán olvashatod.
Interjúra hívott az Üzletem.hu oldal. Karrierről, szakmai kihívásokról, elvekről, tervekről beszélgettünk. Hiszen megtaláltam a küldetést, ami megállíthatatlanul hajt előre. Itt olvashatod
SEM IDŐD, SEM ENERGIÁD pénzügyi termékekkel, biztosításokkal foglalkozni? Eltűnt a pénzügyi tanácsadód, vagy meguntad, hogy már a sokadik hív fel, mostantól majd ő lesz az? Nincs pénzed, de szeretnéd, ha idővel lenne biztonságot adó megtakarításod? Van pénzed, de nem tudod, hogyan gyarapítsd okosan?
KÉRJ SZAKÉRTŐI SEGÍTSÉGET ! Független pénzügyi tanácsadás, ami Rólad szól - apró betűk nélkül...
VAGY TANULJ és fejlődj saját időbeosztásod és tempód szerint! Ezt kínálja a pénzügyi tudatosság akadémiánk!
INFORMÁCIÓT KERESEL PÉNZÜGYI TERMÉKEKKEL KAPCSOLATBAN? KATTINTS ÉS TALÁLD MEG ÚJ WEBOLDALAMON!
MIUTÁN FELIRATKOZTÁL KATTINTS A KÉPRE ÉS KÜLDD EL, MIRŐL OLVASNÁL SZÍVESEN!